Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Vádemelés vár a MÁV Informatika volt vezetőire - lapszemle

Vádemelési javaslattal zárta le a Budapesti Rendőr-főkapitányság a MÁV Informatika Zrt. ügyében hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanújával indított nyomozást - írta a Magyar Nemzet.

A cég korábbi felső vezetését érintő ügyben a gyanú szerint legalább 73 millió forint vagyoni hátrány érte a MÁV leányvállalatát. Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője a lapnak azt mondta: az ügyben a MÁV Informatika Zrt. 14 vezető beosztású munkatársa érintett, a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya az eljárás iratait a Fővárosi Főügyészségnek továbbította.

Hamarosan számos jelentős ponton változik a Nemzeti Eszközkezelő programja; többek között például az egygyermekes családok is részt vehetnek majd benne - értesült a Pénzcentrum.hu. A megvásárolt lakásoknak ugyanakkor eddig se híre se hamva, sőt még a vásárlás ütemezéséről szóló kormányrendelet sem született meg. Arról nem is beszélve, hogy a kormányzat ezidáig mindössze 3 milliárd forintot irányzott elő a program beindítására. Pedig Giró-Szász András kormányszóvivő korábbi tájékoztatása szerint idén mintegy 8 ezer ingatlannak kellene a Nemzeti Eszközkezelő kezelésébe kerülnie.

A Napi Gazdaság arról számol be, hogy tovább csökkent a nyomtatott sajtó példányszáma az idén az első negyedévben. A közéleti napilapok közül szinte mindegyikből kevesebbet adtak el, mint az előző három hónapban.

Az Index arról ír, Pozsonyban szervezetbe tömörülnek a bliccelők, és nem csak az ellenőrökről és a leggyakoribb ellenőrzési helyekről építenek adatbázist, de ki is fizetik a tagok büntetését, ha mégis elkapnák őket.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×