Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Támogatást kapnak az örökbefogadó családok

Lakásvásárlási támogatást kaphatnak örökbefogadó családok az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális államtitkársága és az OTP Bank között kedden aláírt megállapodás értelmében. A pénzintézet vállalta azt is, hogy a kiskorúak és a gondnokság alatt állók betéteinek kezelésére értékálló számlát biztosít.

Soltész Miklós államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a megállapodás részeként a bank vállalja, hogy a gyermekvédelem keretei között élő kiskorúak, valamint a gondnokság alatti emberek, köztük például az értelmi fogyatékosok megtakarításainak kezelésére speciális ajánlatot dolgoznak ki.

A megállapodás értelmében ez az "értékajánlat" biztosítja az elhelyezett összegek gyámhatósági forintszámlán, értékálló megtakarításként történő kezelését.

Soltész Miklós megköszönve a bank társadalmi szerepvállalását, közölte, hogy a mostani megállapodás több mint 26 ezer kiskorút, valamint csaknem 27 ezer gondnokság alatt álló embert, illetve a banki betéteiket érinti.

A megállapodás szerint a pénzintézet évente húszmillió forintot biztosít az örökbefogadott gyermekeket nevelő családok lakhatásának támogatására. Az éves keretre az Ágacska alapítványon keresztül pályázhatnak a családok. A minisztérium előzetes tervei szerint a támogatással évente négy-öt örökbefogadó család lakhatását tudják majd megoldani.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×