Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Kövér László: A nemzet tagjai tartoznak egymásnak az együtt emelkedésre való szövetkezéssel

A magyar nemzet tagjai azzal tartoznak egymásnak, hogy újra és újra szövetkeznek a jóra, a közösség boldogulására, a nemzet együtt emelkedésére - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a görög katolikus Hajdúdorogi Egyházmegye 100 éves fennállását ünneplő parlamenti emlékülésen szombaton Budapesten.

Köszöntőjében a házelnök rámutatott: a görög katolikusok története is annak a példázata, hogy összetartó közösség nélkül nincs egyház, nyelvükhöz és történelmükhöz hű emberek nélkül nincs nemzet. Ahol azonban összefognak és együtt maradnak, hitüket közösen megvallják, ott a haza sorsáért sem kell aggódni - fogalmazott.

Kövér László felhívta a figyelmet arra, hogy "az Európában és az egész nyugati féltekén" az egységes politikai, gazdasági és kulturális rendszer kiépülésének folyamatai "kárunkra is lehetnek". Ha nem gondozzák még nagyobb elszántsággal a közösségeket, akkor hiába válik komfortosabbá, mégis szegényebb lesz az élet - állapította meg.

A házelnök szólt arról, hogy az egyházak szolgálata "sok jó gyümölcsöt terem Magyarország és a magyarok számára". Hangsúlyozta: a keresztényeknek mindig az igazságot kell követniük, bár jól tudják, hogy ők nem az igazság megtestesítői, "az csak a bolsevikok hazugsága volt", hogy ők maguk testesítik meg az igazságot.

Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős leköszönő államtitkára arról beszélt, hogy a magyar görög katolikus közösség folyamatosan gyarapszik létszámban és lélekben. A mai morális, gazdasági és társadalmi válság közepette erre az élő közösségre és példára nagy szükség van - emelte ki.

Megjegyezte, az egyházak jelentős munkát végeznek a hátrányos helyzetű térségekben is. A kormány nevében megköszönte a görög katolikus egyház társadalmi, szociális és oktatási szolgálatát, államtitkári tisztségétől búcsúzva pedig szintén megköszönte a görög katolikus egyházmegye papjainak és híveinek "együttműködő szeretetét".

Simicskó István honvédelmi minisztériumi államtitkár - aki maga is görög katolikus vallású - beszédében kitért arra: régi adósságot törlesztett az Országgyűlés akkor, amikor a máriapócsi nemzeti kegyhelyet, valamint a görög katolikus egyház jelentőségét határozattal ismerte el.

Szólt arról, hogy "minden ember a maga valóságában éppen annyit ér, amennyire értékes a lelke", és minden embernek szüksége van "egy belső iránytűre", amit a görög katolikus vallás megad a híveinek. Mint mondta, görög katolikusnak lenni nem csak lehetőség, de felelősség is egyben, utóbbi azért, mert akinek van iránytűje, annak nem szabad eltévednie, és a többieket is vezetnie kell.

Kocsis Fülöp, a görög katolikus Hajdúdorogi Egyházmegye püspöke megemlítette: hivatásuknak tekintik, hogy értékeiket továbbadják embertársaiknak, és "hinni kell abban, hogy ez a XXI. században is lehetséges". Közölte, ők is szeretnének befogadók lenni, mert csak így lehet az értékeket tovább adni.

Megjegyezte, a Magyarországon a lakosság három százalékát kitevő görög katolikus közösséget a katolikus egyház befogadta, ezért hitüket a katolikus egyházon belül kell megélniük. Utalt arra: sokat kellett küzdeniük létükért, fennmaradásukért, elfogadottságukért, de úgy érzi, a magyar nemzet befogadta őket. Reményét fejezte ki, hogy a Nemzeti alaptantervbe bekerül egyházuk története is, amely azt a célt is szolgálhatja, hogy ne keverjék össze őket a görögkeleti egyházzal.

Orosz Atanáz görög katolikus püspök-exarcha a görög katolikus Hajdúdorogi Egyházmegye alapítását jóváhagyó pápai bullát idézve megjegyezte: ez a közösség mindig tanújelét adta hitéhez való hűségének. A rítus azonban nem csak ceremóniák összessége, hanem a gazdag lelki örökség egészét jelenti - állapította meg.

Beer Miklós, a római katolikus Váci Egyházmegye püspöke elmondta: a görög katolikusok elmúlt száz éve a reménység üzenetét hordozza, az egységet, a kiengesztelődés ajándékát pedig kérni kell Istentől. Örömének adott kifejezést, hogy felfedezték közösségeik egymásban azt, ami összeköti őket.

Ferenc József 1912. május 6-án kiadott rendeletével alapította meg a Hajdúdorogi Egyházmegyét. Az alapítást egy hónappal később X. Szent Piusz pápa hagyta jóvá a Christifideles graeci kezdetű bullával. 1912-ig a magyar görög katolikusok az ószláv liturgikus nyelvű munkácsi és eperjesi, illetve a román liturgikus nyelvű nagyváradi, szamosújvári és gyulafehérvár-fogarasi egyházmegyék joghatósága alá tartoztak.

Az emléküléssel egy időben nyílik meg a Hajdúdorogi Egyházmegye centenáriumi kiállítása is, amely a magyarországi görög katolikus egyház történetét, életét és tevékenységét mutatja be. A kiállítás az Országházban, majd Hajdúdorogon, Nyíregyházán, Máriapócson, Brüsszelben, Rómában és Bécsben lesz megtekinthető.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×