Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Orbán: Elegünk lett a silányságból

A miniszterelnök szerint 2010-ben lezárult a honvédség anyagi és morális felmorzsolódásának időszaka, amely minden területen "a nemzeti önvédelmi képességeink leépülését hozta magával".

"Elegünk lett a silányságból, az önbecsülés hiányából, a mindent eluraló kapzsiságból, ezért ezt a korszakot egy határozott mozdulattal - reményeim szerint egyszer s mindenkorra - lezártuk" - mondta Orbán Viktor pénteken a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) ünnepi állománygyűlésén, Budapesten. A kormányfő szerint új időszámítás kezdődött, amelynek lényege, hogy Magyarország kiáll magáért, polgáraiért, és minden erejével igyekszik érvényesíteni a magyarok érdekeit, megvédeni értékeiket. A honvédség immár nem pusztán egy évről évre megjelenő sor a költségvetésben, hanem "a nemzet erejének egyik forrása és a nemzeti szuverenitás záloga" - hangsúlyozta.

Véleménye szerint hiába erősödnek "a puhányságnak polgárjogot adni akaró divathullámok", csak az az ország lehet erős, amelynek magabiztos hadserege van, ezért erősíti meg a kormány a magyar honvédséget.

A miniszterelnök felidézte - utalva az 1999-es NATO-offenzívára Jugoszlávia ellen -, Magyarország még csak 12 napja volt tagja a NATO-nak, amikor "hirtelen egy súlyos katonai konfliktusba léptünk be". Ez felhívta a figyelmet a magyar hadsereg erényeire és fogyatékosságaira is, főként a bevethetőséggel és a készenléti szinttel kapcsolatban - emlékeztetett, majd a sort az egész nyugati világnak új fenyegetettséget jelentő 2001. szeptember 11-i merényletekkel folytatta, valamint azzal, hogy a belépés az afganisztáni misszióba is merőben új képességeket kívánt meg a magyar honvédségtől és a KNBSZ elődszervezeteitől.

Most pedig Európa és a világ gyökeres változásával állunk szemben, így egy gyökeres átrendeződéssel, amely új kihívásokat jelent minden országban a nemzetbiztonság területén is, az azonban a változások kiszámíthatatlansága ellenére biztos, hogy a biztonság kérdése az élet minden területén jelentősen felértékelődik - fejtette ki Orbán Viktor, kiemelve, hogy az államnak sokkal erősebben kell figyelnie eredeti küldetésére, a rend és a biztonság fenntartására, amelyhez erős, hatékony rendőrség és katonaság kell. Utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta: a versenyekben és a küzdelmekben a fizikai erő helyett ma sokkal inkább az információk megszerzése, rendszerezése és elemzése a siker kulcsa, ezért is hozták létre a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatot.

A katonai titkosszolgálatok átszervezése céljának azt nevezte, hogy az európai válság és annak Magyarországot sújtó következményei ellenére is jusson elegendő pénz a nemzetbiztonsági feladatok ellátására.

Kijelentette: szükség van egy ütőképes, korszerű, kiválóan képzett szakembereket alkalmazó, nemzetközi szinten is elismert katonai nemzetbiztonsági szolgálatra, amely a korábbi két katonai titkosszolgálat erőit és eszközeit koncentrálva meg tud felelni ennek az elvárásnak.
A KNBSZ megalakításával "Magyarország nemzetbiztonsági közössége egyértelműen erősödik": a katonai hírszerzés és elhárítás egységes vezetésével hatékonyabbá válik az ország és a honvédség is, valamint a külföldi missziókban szolgáló magyar katonák nemzetbiztonsági védelme - húzta alá, majd azt kérte a KNBSZ állományától, hogy a jövőben is minden olyan információt, amely az ország és a magyarok biztonságát érinti, időben és pontosan gyűjtsenek össze a döntéshozóknak. A kormány úgy tekint a KNBSZ tagjaira mint akiknek mindig a legelső vonalban kell lenniük. "Ezért önök mindenkor számíthatnak a kormány és a honvédelmi miniszter kiemelt figyelmére és bizalmára. (...) Nem csak a kormány vár önöktől kiemelkedő teljesítményt: ne feledjék, a jó katona nem azok ellen küzd, akik szembe jönnek vele, hanem azokért, akik mögötte vannak" - zárta szavait Orbán Viktor.

A magyar honvédség technikai fejlesztésére fordítja a honvédelmi tárca a felszabadult ingatlanok értékesítéséből befolyó összegeket - mondta Hende Csaba szakminiszter pénteken újságíróknak, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) ünnepi állománygyűlése után.

A tárcavezető felidézte, jelentős létszámcsökkentést hajtottak végre a honvédség és a Honvédelmi Minisztérium (HM) vezetésénél az elmúlt időszakban, aminek következtében 1200, zömében budapesti beosztás szűnt meg. Az intézkedés miatt több objektum is felszabadul.

A KNBSZ-re kitérve azt mondta, a katonai felderítési és az elhárítási terület fúziójával létrejött szervezetnek az új központjáról még folynak az egyeztetések.

A létszámcsökkenés, a katonai titkosszolgálatok összevonása, valamint a HM által végzett felülvizsgálatok után felszabaduló ingatlanokat a tárca az egyik saját cégén keresztül nyilvános árveréseken értékesíti, az így befolyó pénzt pedig a honvédség technikai fejlesztésére kívánják fordítani - részletezte Hende Csaba.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×