Magyarország nem szervez semmiféle tábort maga mellett - jelentette ki Orbán Viktor brüsszeli sajtótájékoztatóján. A kormányfő kifejtette: nem akarják belekeverni a politikát, nem szükséges politikai lépéseket tenni, de mindenkinek megköszönte a szolidaritását a csúcson.
Közölte: az uniós tagállamok pénzügyminisztereinek márciusi ülésén jóvá fogják ugyan hagyni az Európai Bizottság - a központi uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény - azon indítványát, hogy a 2013-as magyar költségvetési hiány várható mértékére vonatkozó brüsszeli aggodalom miatt függesszék fel az abban az évben járó kohéziós keret egy részét, de akkor már a miniszterek előtt lesz az a magyar tájékoztatás is, amely arról szól, hogy a kiigazító lépések miként teszik majd okafogyottá ennek az eljárásnak a folytatását.
Az egész ügy lezárása technikai lesz, és ezért körülbelül fél évet vesz igénybe - hangsúlyozta a kormányfő.
Azért tudom végigcsinálni a 2012-13-as gazdaságpolitikai programot, mert nem veszítettem el a politikai támogatottságot - fejtette ki Orbán Viktor.
Nem nevezném sikeresnek a magyar kormány gazdaságpolitikáját. Sikerpontjaink vannak. Magyarország nincs is abban az állapotban, hogy más ország teljesítményét minősítse - reagált egy újságírói kérdésre.
Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa