Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Kevés pénz maradt a Malév-dolgozók bérére - lapszemle

A Népszabadság és a Napi Gazdaság is a Malévról cikkezik, a Magyar Nemzetben pedig a szocpolról lehet olvasni.

A Népszabadságban az olvasható, hogy a Malév felszámolását kezdeményező társaság vezetőjének egyik üzlettársa már szerzett rutint légiközlekedéssel kapcsolatos cég megszüntetésében, övé ugyanis a sármelléki repteret üzemeltető FB Airport.

A Napi Gazdaság szerint kevés pénz maradt a Malév-dolgozók bérére: 1 milliárd forintnál kevesebb van a cég számláin, a munkavállalók követelése és munkabére pedig 9 milliárd forintot tesz ki.

A Magyar Nemzet azt írja, hogy hamarosan elérhető lesz a január elsejétől újraindult lakáscélú szociálpolitikai támogatás. A bankok többsége szerződés híján még nem fogadja be az igényléseket, de van olyan hitelintézet, ahol napokon belül igényelhető a "szocpol".

Az Index úgy tudja, hogy egyelőre nem lesz lemondás a kiskunfélegyházi fideszes belviszályban, mert a párt regionális igazgatója leszerelte a polgármestere ellen lázadó frakciót. Kapus Krisztiánnak és a képviselőcsoport tagjainak meg kell egyeznie, de ha ez nem menne, akkor előfordulhat, hogy időközi választás lesz a városban.

A Portfolio.hu szerint hiába tört meg az arany menetelése a tavalyi év második felében, a legfőbb nemesfém így is 10 százalékot drágult. Bár a rövidebb távon spekuláló befektetők nagy mértékben kitáraztak az év második felében, a fizikai arany iránt tovább nőtt a kereslet, ami kompenzálta a tőzsdei arany alapok eladásait.

A Penzcentrum.hu arra hívja fel a figyelmet, hogy három év után lehet először kiszállni az új árfolyamrögzítésből. Mivel az idővel csökken az elengedett kamattörlesztő nagysága és nő a gyűjtőszámlán halmozódó pénz, amit kamatostól kell visszafizetni, a portál szerint érdemes elgondolkodni azon a lehetőségen, hogy az adós nem 60 hónapig törleszt fix árfolyamon.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×