Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Schmitt: egységes, látható és érezhető nemzetpolitikát folytat a kormány

Schmitt Pál köztársasági elnök szerint a magyar kormány egységes, látható és érezhető nemzetpolitikát folytat, ahogyan azt korábban ígérte.

A helsinki magyar nagykövetségen pénteken megrendezett állampolgársági eskütételen az államfő azt mondta, az egyszerűsített honosítás bevezetése óta több mint 130 ezren vették fel a magyar állampolgárságot, és további 60 ezren várnak arra, hogy felvehessék azt. Úgy vélte, az ezzel a lehetőséggel élők eddig is kötődtek Magyarországhoz, őrizték a magyar kultúrát és hagyományokat, most már azonban jogilag is kifejezhetik ezt. Ezáltal erősödött a magyar nemzet - tette hozzá Schmitt Pál.

Hangsúlyozta, a magyar állampolgárságot most felvettek közül többen nem a mai Magyarország területén, hanem "a Kárpát-medence valamelyik zugában" születtek, és hálásnak kell lenniük a szüleiknek, nagyszüleiknek, amiért átadták nekik magyar identitásukat.

Mint emlékeztetett, a kormány 2010-es hivatalba lépése után első intézkedései között megteremtette az egyszerűsített honosítás lehetőségét és június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította.

A Külügyminisztérium az MTI érdeklődésére közölte, hogy a finn Bevándorlási Hivatal adatai szerint 2010. december 31-én 1310 magyar állampolgár rendelkezett tartózkodási engedéllyel az országban. A finnországi magyar közösség főként családi okokból itt élő - jobbára vegyes házasságokat kötött -, illetve itt munkát vállaló, tanulmányokat végző magyarokból áll - tájékoztattak. Hozzátették, az elmúlt években megfigyelhető, hogy a Magyarországgal szomszédos országokban élő magyarok közül is többen vállalnak munkát, illetve tanulnak Finnországban.

A köztársasági elnök Helsinkiben az Arraiolos-csoport pénteken kezdődött találkozóján vesz részt, ahol a finn, az osztrák, a német, az olasz, a lett, a portugál és a szlovén államfőkkel tanácskozik az Európát érintő kihívásokról.

Schmitt Pál pénteken kétoldalú megbeszélést folytat Danilo Türk szlovén, Andris Berzins lett és Heinz Fischer osztrák államfővel, valamint részt vesz a csúcstalálkozónak az Európai Unió erősségeiről és globális szerepvállalásáról és a kirekesztés elleni küzdelemről szóló plenáris ülésein.

Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A Belügyminisztérium által indított átvilágítás eredményeként a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség felmondott egy nettó 1,5 milliárd forint értékű, a Lounge-cégcsoporttal kötött szerződést – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter. A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Kapitány István miniszter bejelentette, hogy az Eximbank után a tárcájához tartozó összes állami vállalat átvilágítása következik. Vitézy Dávid közlekedési miniszter a Volán fóti javítóközpontjában járt, ahol 290, alkatrészhiány miatt álló buszról és lejárt szerződésekről számolt be. Eközben Orbán Viktor hosszú idő után először ellenzéki pozícióból szólal fel Tusványoson: a Závecz Research friss mérése szerint a Fidesz 19, a Tisza Párt 74 százalékon áll a biztos szavazók körében. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×