Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Mesterházy: Az MSZP erősebb lett Gyurcsány Ferenc kilépésével

Az MSZP erősebb lett Gyurcsány Ferenc és követői kilépésével - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a párt elnök-frakcióvezetője. Mesterházy Attila szerint a szocialistákon nem fog múlni az ellenzéki összefogás, de a Jobbikkal nem hajlandók egyezkedni.

Le tudtuk zárni a belső vitáinkat, Gyurcsány Ferencék kiválása óta alig kellett az MSZP belügyeiről beszélni. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek vitáink, de azokat a párt fórumain belül tudjuk tartani - mondta Mesterházy Attila az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint sikerült kulturált és normális módon menedzselni a kiválást. Hozzátette: az előzetes várakozások szerint jóval kevesebben, a 30 ezer párttagból csak nagyjából 500-an léptek ki az MSZP-ből.

Arról, hogy Bajnai Gordon szerint a kormányváltáshoz elkerülhetetlen az ellenzéki erők összefogása, Mesterházy Attila azt mondta: az MSZP semmilyen formában nem működik együtt szélsőjobboldali párttal, de minden más demokratikus szervezettel igen.

Nem tartom elégségesnek azt, hogy a Fidesz és Orbán Viktor leváltására szövetkezzünk. A stabil kormányzáshoz egy programalapú együttműködés kell, amit jó előre meg kell határozni - emelte ki a politikus, elmondva azt is, hogy jó viszonyban van Bajnai Gordonnal. A Haza és Haladás Alapítványnál fontos műhelymunka folyik, amit szeretnénk becsatornázni - tette hozzá.

Orbán Viktor kompromisszumkészebb, együttműködőbb stílusban beszélt az elmúlt napokban az Európai Unió kérései kapcsán, és látható módon ez erősíti a Magyarország iránti bizalmat - mondta Mesterházy Attila, aki a mai Orbán-Barroso-találkozótól azt várja, hogy "konkrét megállapodás közeli helyzetet fog hozni".

Hozzátette: végre nyilvánvalóvá válik, pontosan mit követel az unió, és a kormányoldal valóban hajlandó-e a vitatott törvények megváltoztatására.

A teljes beszélgetést meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×