Infostart.hu
eur:
362.71
usd:
317.68
bux:
144298.53
2026. július 22. szerda Magdolna

A tavalyi zárszámadás is téma lesz holnap az Országgyűlésben

A tavalyi zárszámadásról és a nemzeti energiastratégia elfogadásáról is dönthet holnap az Országgyűlés. Emellett napirenden lesz több mint nyolcszáz országgyűlési határozat hatályon kívül helyezése is.

A 2010-es költségvetés végrehajtásáról szóló, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által benyújtott törvényjavaslat szerint a Bajnai-kormány költségvetésében hamis adatok szerepeltek, így a hiány a 7 százalékot is meghaladta volna. A parlament már holnap határozhat a jogszabály elfogadásáró, mivel az állítást megalapozatlannak tartó MSZP-módosító indítványt nem támogatták a képviselők. Dönthet az Országgyűlés a nemzeti energiastratégiáról is. A kormány még júliusban hagyta jóvá a dokumentumot, amely értelmében csökkenteni kell az importfüggőséget és erősíteni az állami szerepvállalást. A stratégia szerint 2030-ra 30 százalékkal nő az ország villamosenergia-igénye. Szavaz a Ház holnap arról a határozati javaslatról is, amellyel Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter 865 országgyűlési határozat hatályon kívül helyezését indítványozta, köztük 171 olyanét, amelyet még az 1990 májusában tartott szabad választások előtt fogadtak el.

Címlapról ajánljuk

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Felrobban a fizikai dolgozók bére Magyarországon

Felrobban a fizikai dolgozók bére Magyarországon

Az idei második negyedévben 2430 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez a szint 8,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 2240 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban is nagyon hasonló ütemben emelkedtek a bérek: az RSM Hungary mintegy 800 középvezető esetében 2025 második negyedévéhez képest átlagosan 8,4 százalékos bérnövekedést tapasztalt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×