Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A Bankszövetség egyelőre nem reagál

A devizahitelek rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztését tenné lehetővé a Fidesz frakció. A PSZÁF elnöke korábban óva intett az ehhez hasonló politikától, a Bankszövetség később reagál.

A Fidesz frakció javaslata szerint a svájci frankot 180, az eurót 250 forintos árfolyamon végtörleszthetnék a hitelesek, és a tranzakció teljes költségét a bankoknak kell viselniük - jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint ez "a kockázat közös vállalását fogja jelenteni".

Orbán Viktor miniszterelnök a lovasberényi kormányülés után már felvázolta az állami beavatkozás lehetőségét, amikor a devizahitelesek kapcsán arról beszélt, hogy nem érvényesül a felelősséggel arányos tehermegosztás a hitelfelvevők és hitelezőik között. "Most a nagy kérdés, ami itt előttünk áll, hogy van-e a kormánynak, vagy a parlamentnek arra lehetősége, hogy polgárjogi alapon létrejött hitelszerződésekbe kívülről beleavatkozzon, ha az érintett felek egyébként, vagy azok valamelyike azzal nem ért egyet" - tette fel akkor a kérdést.

Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke kedden az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Bizottsága előtt azonban azt mondta nem helyes visszamenőleg megkérdőjelezni a szerződések jogosságát. "Nem lehet és nem szabad olyan helyzetet teremteni, amikor visszamenőlegesen megkérdőjelezzük szerződések jogszerűségét. Ha ilyen vélemények terjednek el, és nem tudjuk ezeket megfelelően szakmailag kezelni és korlátok között tartani, és felelőtlenül ilyen véleményeket hangoztatunk, akkor azzal az egész pénzügyi közvetítő rendszer stabilitását ássuk alá" - fogalmazott.

A bankszövetség elnöksége állásfoglalása után kommentálja a Fidesz frakció javaslatát. Jelenleg egyébként 123 ezer olyan devizahitel van, amelyet 90 napon túl nem fizetnek. Ez 98 ezer fedezetként biztosított ingatlant érint.

MNB: a megoldás nem veszélyeztetheti a pénzügyi rendszer stabilitását

Az MNB az elmúlt napokban számos javaslatot terjesztett elő a Kormány számára a hitelesek terheinek könnyítése érdekében. Az MNB most újra megerősíti, hogy csak olyan megoldás lehet megfelelő a hitelesek terheinek csökkentésére, mely nem veszélyezteti a pénzügyi rendszer stabilitását és működőképességét - olvasható a jegybank az InfoRádióhoz is eljuttatott közleményében.

A Magyar Nemzeti Bank célja, hogy a kormány és a jegybank, a PSZÁF és a bankok bevonásával, közösen találjon kivitelezhető és stabilitást biztosító megoldást a hitelesek terheinek csökkentésére. Az MNB csak olyan megoldások kidolgozását támogatja, amelyek a fizetőképes adósokat nem sodorják a nemfizetés irányába, valamint amelyek hatására a bankok tehervállalása nem veszélyezteti a pénzügyi rendszer stabilitását és működőképességét, amely a hazai gazdaság fenntartható fejlődésének egyik alappillére - írják közleményükben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×