Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nem érdekli a rezidenseket a pályázat

Összesen 141-en jelentkeztek a rezidensi ösztöndíjprogram 620 helyére.

Öt éven keresztül havi nettó százezer forintos támogatást kap az a kezdő szakorvosjelölt, aki jelentkezett az egészségügyi államtitkárság által júliusban meghirdetett pályázatra. Cserébe vállalni kell, hogy legalább tíz évig a magyar állami egészségügyben dolgozik a pályázó, és nem fogad el hálapénzt.

A 620 helyre végül 124 szakorvos-jelölt és 17 szakgyógyszerész-jelölt jelentkezett a pályázatra - olvasható az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal honlapján megjelent közleményben.

Az egészségügyi államtitkárság már a múlt héten közölte, hogy újabb pályázati kört hirdetnek meg. Az egy hete lezárult pályázatban jelentkezhettek, akik idén augusztus 20. előtt kapták meg az általános orvosi oklevelüket. Hamarosan viszont már azok is pályázhatnak, akik csak a hónap végén, esetleg októberben-novemberben tesznek záróvizsgát. Kiterjesztik a programot azokra is, akik még legalább három évig részt vesznek a szakorvosképzésben.

A közleményben az olvasható, hogy a pályázati kiírás rövidesen megjelenik a hivatal honlapján és az Egészségügyi Közlönyben is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×