Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Márciusra készülhetnek el az első lakások Ócsán

Jövő márciusra készülhet el az első nyolcvan lakás Ócsán, a szociális családiház-építési program keretében - hangzott el a kormányszóvivői tájékoztatón.

Idén 775 millió forint áll rendelkezésre ahhoz, hogy a tervezett 500 szociális családi házból első ütemben 80 elkészüljön Ócsa-Alsópakonyon - tájékoztatott Szaló Péter, a Belügyminisztérium területrendezési és építésügyi helyettes államtitkára. Hozzátette: jövőre 4 és 6 milliárd forint közötti összeget szánnak erre a célra, a pontos összeg az ez évi eljárásoktól függ.

A tervek szerint március végéig elkészülhet az első nyolcvan ház, ahova - Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szavai szerint - azok költözhetnek be, akik ezt önként vállalják, és akiknek az egyéb lehetőségek, például a frank árfolyamának a rögzítése nem segít.

Bukodi Károly, Ócsa polgármestere elárulta: másfél hónapja tudnak a kormány tervéről, amit először "vegyes érzelmekkel" fogadtak. A harmadik egyeztetésen elkészült egy keretmegállapodás, amely elé szerinte a képviselő-testület "nem fog gátat emelni".

Kovács Zoltán a tájékoztatón megerősítette a Magyar Közlönyben megjelenteket: augusztus végére létrejön a Nemzeti Eszközkezelő, amely egyebek mellett a fizetésképtelenné vált emberek otthonait veszi állami kezelésbe, illetve kezeli az újonnan építendő szociális családi házakat.

A tájékoztatón elhangzott az is, hogy azért választották Ócsát a program helyszínéül, mert a bajba jutott hitelesek legnagyobb számban Budapesten és a fővárosi agglomeráció területén élnek. Innen a főváros központi részei is 40 perces utazással megközelíthetőek vasúton, vagy az M5-ös autópályán. A terület állami tulajdonban van, tehát nem kell fizetni érte, és 2010 óta a település is "beépítésre szánt fejlesztési területté" sorolta át a jelenleg mezőgazdasági művelés alatt álló földet. Kovács Zoltán elmondta: vizsgálják, hogy hol lehet még hasonló programokat indítani.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×