Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Orbán Viktor folytatja az értékelést

Folytatódik a miniszterek meghallgatása. Orbán Viktor kormányfő szeptemberig valamennyi tárcavezetővel négyszemközti megbeszélést kíván folytatni.

Pénteken Navracsics Tibor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetőjének meghallgatásával megkezdődött a kormány munkájának értékelése. A 2,5 órás megbeszélést zárt ajtók mögött folytatták. Többek között szó esett az uniós elnökség eredményeiről és a közigazgatás átalakításáról. Navracsics Tibor a találkozó után cáfolta azokat az értesüléseket, miszerint a miniszterelnök hozzányúlna a kormányzati struktúrához.

A tervek szerint augusztus végéig olyan kormányhatározatot terjesztenénk a kormány elé, amelyben a feladatok időrendjét rögzítenénk, és ősszel szeretnénk megnyitni a járásokról szóló vitát - erről beszéltem a miniszterelnökkel - mondta Navracsics Tibor.

Orbán Viktor korábban bejelentette: szeptemberig minden miniszterével külön egyeztet. Ez alól kivétel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki a köztévé műsorában ezt azzal indokolta, hogy rendszeresen találkoznak a miniszterelnökkel, az általa felügyelt nemzetpolitika pedig "sikertörténet", így felesleges az értékelés.

A kormányfő tavaly is értékelt, akkor Orbán Viktor látogatott el a minisztériumokhoz, most a tárcavezetők keresik fel őt.

Korábban Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő arról beszélt: a mostani egyeztetések eredményétől függetlenül minden tárcavezető kitölti a 2011 végéig vállalt mandátumát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×