Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Navracsics: Orbán Viktor elégedett a közigazgatási tárca munkájával

A miniszterelnök elégedett a közigazgatási tárca elmúlt egy éves munkájával és nem tervez a közeljövőben átalakításokat az apparátusban - összegezte Navracsics Tibor a kormányfővel pénteken, Alcsútdobozon folytatott négyszemközti találkozóján elhangzottakat.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetője elmondta, hogy Orbán Viktorral a következő fél év feladatairól is beszéltek. Így a belpolitikán kívül megvitatták az euróövezet, a világgazdaság és az egyre bizonytalanabbá váló nemzetközi környezet kapcsán felmerülő teendőket, amelyek adott esetben a közigazgatást is gyors reagálásra késztethetik a nemzetgazdaság, illetve a lakosság védelme érdekében, az esetleges kedvezőtlen nemzetközi fordulatokkal szemben.

A miniszter a megbeszélésről azt is kiemelte: kitértek a romastratégiából adódó következő lépésekre, illetve a nemzetiségiekkel, egyházakkal, civil szervezetekkel kapcsolatos kérdésekre is.

Az egyik legnagyobb soron lévő feladat a járások kialakítása - mutatott rá. "A terv szerint augusztus végéig a faladatok sorrendjét terjeszti a tárca a kormány elé és ősszel szeretnénk megnyitni a járásokról szóló vitát, ami részben politikai, részben közigazgatási egyeztetést jelent" - mondta a miniszter.

Hozzátette, a most körvonalazódó elképzelés alapján, valahol 160-180 körül alakul majd a járások száma, az egyéni választókerületek száma, amennyiben a vegyes rendszer megmarad, ennél kevesebb lesz. Jó lenne, ha a járási és a választókerületi határok valahogy egymásra épülnének - fejtette ki Navracsics Tibor.

Orbán Viktor szeptemberig valamennyi tárca vezetőjével találkozik négyszemközt, az elmúlt év értékelése és a kormány előtt álló feladatok megvitatása céljából. Az igazságügyi miniszter volt az első e sorban.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×