Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Vádat emeltek Újbuda volt vezetői ellen

Vádat emelt Molnár Gyula, a fővárosi XI. kerület volt polgármestere és Lakos Imre korábbi alpolgármester ellen a Központi Nyomozó Főügyészség - erősítette meg a Magyar Nemzet információta főügyészség szóvivője.

Fazekas Géza közlése szerint hivatali visszaélés bűntettével vádolják az MSZP-s volt polgármestert, az SZDSZ-es volt alpolgármestert, és egy ügyvédet is, mert önkormányzati ingatlant pályáztatás nélkül adtak el. Ezzel a bűncselekménnyel nem okozhattak vagyoni hátrányt az önkormányzatnak, de a büntető törvénykönyv alapján a vádlottakat három évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.

2006-ban a XI. kerületi képviselő-testület csaknem 10 ezer forintos négyzetméter áron a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól vásárolt meg egy 38 hektáros területet, amelyet azonnal az önkormányzat tulajdonában lévő Buda-Hold Kft.-be apportált 410 millió forint értékben. A Budafoki út - Dombóvári út sarkán lévő ingatlan végül a Kopaszi-gátat, illetve az öböl körüli területeket birtokló Öböl XI. Kft.-hez került.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×