Újabb történelmi rekordra erősödött a svájci frank pénteken a forinttal szemben. Az alpesi valuta délután 235 forint fölött járt, míg 1 euróért 271 forintot kértek a bankközi devizapiacon. Elemzők szerint a forint gyengülésének hátterében az áll, hogy a befektetők előre beárazták a banki stressztesztet és rossz adatokra számítottak.
A 91 vizsgált bankból nyolc elbukott az európai banki stresszteszten - derül ki az eredményekből, amelyeket pénteken hozott nyilvánosságra az Európai Bankhatóság. Tájékoztatása szerint öt spanyol, két görög és egy osztrák pénzintézetről van szó. A nyolc bank tőkehiánya 2,5 milliárd euró volt. 16 európai pénzintézetnek volt 5-6 százalék közötti alacsony, de elégséges tőkemegfelelési mutatója. Az egyetlen vizsgált magyar bank, az OTP az idei stresszteszten is jól szerepelt, elsődleges tőkéje az egyik legmagasabb Európában.
Öt éven át havi nettó 100 ezer forinttal emelné 600 rezidens fizetését a kormány, ha vállalják, hogy legalább tíz évig nem mennek külföldre dolgozni, és nem fogadnak el hálapénzt. Erről a múlt héten döntött a kormány, de csak pénteken ismertették a részleteket. A Magyar Rezidens Szövetség szerint az ajánlat nem oldja meg a problémát, és a szervezet kifogásolta azt is, hogy nem egyeztettek velük a kormánydöntésről.
Csaknem 200 millió forintot osztott szét finanszírozási gondokkal küszködő kisiskolák között az oktatási államtitkárság. Hoffmann Rózsa államtitkár elmondta, hogy korábban 300 millió forintot különítettek el kisiskolák újraindítására, de a felhívásra nagyon kevesen jelentkeztek; mindössze négy, korábban bezárt iskola nyitja meg a következő tanévben ismét a kapuit. Ezután döntöttek úgy, hogy a fennmaradó 191 millió forintot a bajban lévő intézmények megsegítésére fordítják.
A jogszabályok aktuálpolitikai célú módosításainak veszélyeire figyelmeztetett a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Baka András a bíróságok napján tartott budapesti ünnepségen azt is kifogásolta, hogy nincs konzultáció, összhang a bíróságokat illetően. A Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke azt mondta: a bírósági munka hatékonyságát csak kis mértékben befolyásolja a bírósági igazgatás, sokkal inkább a jogrendszer állapota, amelyről az Alkotmánybíróság az utóbbi időben többször is kritikát fogalmazott meg.
Ismét kihallgatták a kémkedéssel gyanúsított Szilvásy Györgyöt a Budapesti Katonai Ügyészségen. Sebes Péter, a volt titokminiszter ügyvédje azt mondta, hogy Szilvásy György minden kérdésre válaszolt, ám a kérdések és a válaszok továbbra is államtitkok. Mint mondta, az adatvédelmi biztoshoz fordultak annak érdekében, hogy oldják fel Szilvásy György kihallgatási jegyzőkönyvének titkosítását.
Vádat emelt Molnár Gyula, a fővárosi XI. kerület volt polgármestere és Lakos Imre alpolgármester ellen a Központi Nyomozó Főügyészség. Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője elmondta, hogy hivatali visszaélés bűntettével vádolják az MSZP-s volt polgármestert, az SZDSZ-es volt alpolgármestert, és egy ügyvédet is, mert önkormányzati ingatlant pályáztatás nélkül adtak el. Fazekas Géza hozzátette: ezzel a bűncselekménnyel nem okozhattak vagyoni hátrányt az önkormányzatnak, de akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatók.
Megbírságolják, de újra kinyithatott annak a két káptalanfüredi tábornak a konyhája, amelyből 44 gyermek került kórházba calicivírus-fertőzés miatt. Leitold József főállatorvos elmondta: a konyha már megfelel az élelmiszer-biztonsági előírásoknak. A nem megfelelően alkalmazott ételkészítési technológiáért ugyanakkor az üzemeltetőnek bírságot kell fizetnie. Ez a jogszabályok szerint akár 15 millió forint is lehet, az összeget a jogsértés súlyosságától, az ismétlődéstől és a károsultak számától függően állapítják meg.
Vasárnap folytatódnak az egyeztetések a közmédia átalakításáról és az azzal összefüggő csoportos létszámleépítésről a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezetői és a közmédia szakszervezeteinek képviselői között. Szó lesz az elbocsátandók segítését szolgáló segélyalap összegéről, elosztásának módjáról; a méltányossági szempontok közös meghatározásáról, így az idősebb és a szociálisan nehéz helyzetben levő munkavállalók elbocsátásának felülvizsgálatáról.







