Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Gaskó: Õsszel nagyobb megmozdulások lehetnek

A Liga Szakszervezetek elnöke szerint, ha a július 4-én kezdődő tárgyalásokon nem sikerül megállapodniuk a kormánnyal, akkor a jelenleginél nagyobb demonstrációkat szerveznek őszre.

Gaskó István a 2-es főút budapesti határánál, a szerdai félpályás útlezárás helyszínén tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: ha két-három hét alatt nem lesz megállapodás, azzal a kormány arra kényszeríti őket, hogy azonnal megkezdjék a felkészülést az őszi nagy tiltakozó akciókra.

Mivel a kormány a sztrájktörvény módosításával megnehezítette a munkahelyi tiltakozás lehetőségét, ezért "az utakon és utcákon" a mostaninál sokkal hatékonyabb és erősebb demonstrációkat fognak szervezni - mondta a Liga elnöke. Most nem volt cél a társadalom "akadályozása" - tette hozzá a forgalomlassító akciókra utalva, amelyet a kormánynak megküldött követeléseik alátámasztására szerveztek.

Gaskó István szerint szinte nincs olyan társadalmi csoport, amelyet a kormány ne sértett volna meg az elmúlt egy évben. Emlékeztetett arra: az érdekvédők azt követelik, hogy a Munka törvénykönyve átalakításába vonják be a LIGA Szakszervezeteket, állítsák vissza a háromoldalú érdekegyeztető rendszert, valamint, hogy a korábban megszerzett kedvezményes nyugdíjjogosultságot ne vegyék el az érintettektől.

A Liga elnöke szerint abban, hogy most demonstrációt tartanak, a kormánynak súlyos felelőssége van, mert - szerinte törvényellenesen - nem a sztrájkot megelőzően, hanem utána tűzte ki a tárgyalási napot. Mint hozzátette, kedden, illetve szerdán kellett volna befejeződnie a hétnapos tárgyalásnak, amelyet a sztrájktörvény előír.

Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkára a sajtótájékoztatón elmondta: tudomása szerint a negyven helyszínen, ahol szerdán félpályás útlezárást tartanak, több mint ezer gépkocsival vesznek részt a tiltakozók. Közlése szerint vannak olyan helyszínek, ahol csütörtök reggel 7 óráig tart az útzár, máshol azonban korábban is befejeződhet, ha a szervezők úgy döntenek. Szavai szerint a félpályás útzárral nem a "fennakadás" volt a cél, hanem az, hogy megmutassák a kormányzat számára: a szakszervezetek nyomást tudnak gyakorolni nem csak Budapesten, hanem vidéken is.

Jelezte ugyanakkor, hogy "nem szándékosan", ám komoly forgalomlassítást okozott a félpályás útzár a 4-es főúton Monornál, ahol a sajtótájékoztató idején már több mint egy kilométeres sor alakult ki.

A 2-es főúton délelőtt jelentősebb fennakadás nem volt a főváros közigazgatási határán tartott részleges útzár miatt; az autósoknak legfeljebb néhány percet kellett várakozniuk. A lezárást technikailag a rendőrség biztosítja, a demonstráció békésen zajlik.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére - közölte honlapján a jegybank. Az MNB új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját - tették hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×