Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Répássy: Aggályos a büntetőeljárás módosítása

Az igazságügyi államtitkár is aggályosnak tartja, hogy egy készülő törvénytervezet szerint a gyanúsított egyes esetekben az első 48 órában nem találkozhatna a védőjével. Répássy Róbert szerint a védelemhez az eljárás minden szakaszában joga van a terheltnek. A javaslat ellen korábban az összes ellenzéki párt tiltakozott.

Péntek délig lehet módosító javaslatokat benyújtani a büntetőeljárási törvény tervezett módosításához - mondta az InfoRádiónak az igazságügyért felelős államtitkár. Répássy Róbert közölte: az alkotmányügyi bizottsági tagja mellett és az emberi jogi bizottság részéről is felvetődött, hogy módosító javaslatot nyújtanak be.

Az államtitkár is aggályosnak tartja, hogy a készülő törvénytervezet szerint a gyanúsított egyes esetekben az első 48 órában nem találkozhatna a védőjével. A javaslatból az derül ki, hogy a kiemelt ügyekben kötelező a védelem, de ezzel teljesen ellentétben áll a védő kitiltása - emelte ki.

Répássy Róbert szerint a kötelező védelem veszítené értelmét, ha nem találkozna a védőjével a gyanúsított, így büntetőeljárási szempontból is aggályos a tervezet. Emellett azt az általános alkotmányos alapelvet is kétségbe vonná, ami szerint a terheltnek az eljárás minden szakában joga van a védelemhez - tette hozzá.

Figyelembe kell venni, hogy Franciaországban egy hasonló szabályt megsemmisítettek, mert ellentétes az európai joggal - hangsúlyozta.

Cser-Palkovics András, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint ugyanakkor nem alkotmányellenes a törvénymódosítás. Hozzátette: európai gyakorlatnak is minősíthető, hiszen több állam is alkalmazza ezt a megoldást és eljárást.

A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke kifogásolta a tervezetet, mivel előkészítésébe sem az ügyvédeket, sem a bíróságokat nem vonták be. Bánáti János az InfoRádiónak kiemelte: semmiféle gyorsítást nem eredményezne a védő kitiltása az első 48 órában. Nem érhető tetten a javaslat mögött logika, de ott sem, amikor az úgynevezett különleges ügyeket kicsemegézi és kiválogatja - tette hozzá.

A javaslat ellen korábban az összes ellenzéki párt tiltakozott.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Veszélyes csapdában ragadhat a gazdaság, hiába áramlik a külföldi tőke az országba

Veszélyes csapdában ragadhat a gazdaság, hiába áramlik a külföldi tőke az országba

A külföldi közvetlentőke-befektetésekre (FDI) épülő, exportvezérelt növekedési modell hosszú idő óta meghatározza Magyarország és a többi visegrádi ország gazdasági fejlődési pályáját és felzárkózási lehetőségeit. A külföldi beruházások új termelési kapacitásokat, exportlehetőségeket és technológiát hoztak, továbbá a multinacionális vállalatok révén a térség szorosan bekapcsolódott az európai termelési hálózatokba. Magyarország EU-átlaghoz való konvergenciája 2018-ig erőteljes volt, azóta azonban lassult. A lassulásnak számos magyarázata lehet a humán tőke és az innováció korlátaitól a demográfiai és intézményi tényezőkön át a világgazdasági környezet változásáig, valamint magának a növekedési modellnek is vannak korlátai. Ezért érdemes az FDI és a növekedés közötti kapcsolatot vizsgálni. Mivel a külföldi közvetlentőke-befektetések jelentős része a globális értékláncokhoz kapcsolódva érkezett Magyarországra és a visegrádi országokba, ezért érdekes lehet ezeket is beemelni az elemzésbe.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×