Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Súlyos teher az ascoti derbin: elárverezhetik Overdose-t

Elárverezhetik Overdose-t, ha a következő versenyeinek finanszírozásába nem szállnak be a milliárdos tulajdonostársak - írja a Pénzcentrum.hu. Overdose a keddi ascoti derbin is a jelzálog terhe alatt fut.

Kedden délután négy órakor áll rajthoz Overdose az év versenyének kikiáltott Royal Ascot 1000 méteres sprintszámában. A derbit II. Erzsébet angol királynő is megtekinti. A verseny 300 ezer font (jelenlegi árfolyamon 90 millió forint) összdíjazású, amiből 160 ezer fontot (48 millió forintot) kap az első helyezett.

A Pénzcentrum.hu szerint nagy a nyomás csodalovon, mert nem sikerült még teljes egészében kifizetnie Mikóczy Zoltánnak, Overdose tulajdonosának az Evowine Kft.-től kapott kölcsönt, így továbbra is jelzálog terheli az Overdose Vagyonkezelő Kft-.-ben lévő ötven százalékos tulajdonrészét. Mikóczy a portál érdeklődésére elmondta: 90 százalékban rendezte a tartozását. A fennmaradó összeget június végéig kívánja kifizetni. Továbbra sem árulta el, mennyi hitelt kellett felvennie.

Mint arról a Pénzcentrum.hu három hete, a Haydock Parkban megrendezett verseny előtt beszámolt, a verpeléti Evowine Kft. jelzálogot jegyeztetett be az Overdose Vagyonkezelő Kft. ötven százalékos tulajdonrészére, amely Mikóczy Zoltán kezében van. A tulajdonosnak ugyanis hitelt kellett felvennie, hogy finanszírozni tudja a világ egyik leghíresebb versenylova, a magyar Overdose és 22 másik ló versenyeztetésének költségeit.

A kft. egyetlen vagyontárgya Overdose. A 2006-ban alig több mint 600 ezer forintért vásárolt csodaló eszmei értéke jelenleg becslések szerint 1,5 milliárd forint. Ahhoz, hogy Overdose magyar színekben versenyezhessen, tavaly márciusban öt magyar nagyvállalat - az Euroinvest, az OTP Bank, a Közgép, a Mol és a CIG Pannónia Biztosító - megvásárolta a kft. ötven százalékát. Korábban a csallóközi származású Mikóczy mellett szlovák magánemberek tulajdona volt Overdose, akik azt akarták elérni, hogy a ló szlovák színekben futhasson.

A szerződéshez mellékelt szindikátusi megállapodás szerint a díjbevételeket teljes egészében Mikóczy kapja meg, amiből fedezi a ló tartásának és versenyeztetésének költségeit. Overdose felkészítése a versenyekre nagyságrendileg annyiba kerül, mint amennyit megnyerhet.

Mikóczy Zoltán a Pénzcentrum.hu érdeklődésére megerősítette a korábban elmondottakat: be kell látnia, hogy a Group I-es versenyeken való részvétel költségeinek finanszírozása meghaladja a lehetőségeit. Ha a tulajdonostársak azt akarják, hogy a ló továbbra is magyar színekben versenyezhessen, be kell szállniuk a költségekbe. A Royal Ascot derbi az utolsó, amit önerőből finanszírozni tud. A következő hetekben szeretné elérni, hogy újratárgyalják a szerződéseket.

Dózi nem volt szerencsés

A keddi nagy verseny előtt kisorsolták a startboxokat. A pannoniaoverdose. hu beszámolója szerint a sorsoláson a magyar csodaló a 15-ös startboxot kapta, ami a pálya jobb oldali széléhez van közelebb. Ez azért lehet problémás, mert az elmúlt években - igaz, kevesebb indulóval - a bal oldali korlát felé húzott a mezőny, így előfordulhat, hogy Overdose-nak méterekkel többet kell futnia, ha igazodni akar.

Ha viszont a jobb szélre húz ki, lehet, hogy szinte egyedül kell majd futnia, mivel azonban az ascoti a világ legszélesebb pályája, így nem érzékelné a másik oldalon vágtázó lovakat. A pálya közepén a legkeményebb a talaj, ezt a részt jó lenne elkerülni. A közvetlenül Overdose mellől rajtoló lovak egyébként nem számítanak jó startolónak.

Royal Ascotban vélhetően már a verseny elejétől kezdve hatalmas lesz az iram, így Overdose számára is nagy megmérettetés következik. Lovasa Andreas Suboric lesz, aki mindkét idei versenyen (Berlinben és a Haydock Parkban) vitte, és akivel legnagyobb sikereit aratta 2008-ban (Hamburg, Baden-Baden, Párizs, Róma).

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×