Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Õket jelöli alkotmánybírónak a Fidesz

Szívós Mária, a Fővárosi Bíróság tanácselnöke, Balsai István fideszes országgyűlési képviselő, Pokol Béla jogász, politológus, egyetemi tanár és Szalay Péter jogász neve szerepel a Fidesz alkotmánybíró-jelöltjeinek névsorában - erősítette meg a Magyar Nemzet információját az MTI-nek a Fidesz egyik vezető politikusa szerdán. Az ötödik új alkotmánybíró Dienes-Oehm Egon, a KDNP jelöltje lehet. A Népszabadság szerint Paczolay Péter az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke maradhat.

A Magyar Nemzet honlapján szerda délután megjelent hír szerint a lapnak nyilatkozó kormányzati és fideszes politikusok egyetlen alkotmánybírói hely sorsát nevezték bizonytalannak: a fennmaradó posztra ugyanis a Fideszben még Péterfalvi Attila volt ombudsman neve is felmerült, de ebben az esetben nem adhatna jelöltet a frakciószövetség kisebbik pártja, a KDNP.

A kereszténydemokrata Rubovszky György az MTI-nek elmondta, hogy a KDNP alkotmánybíró-jelöltje ismét Dienes-Oehm Egon, aki az első Orbán-kormány alatt a Külügyminisztérium integrációs államtitkárságának helyettes vezetője, majd főcsoportfőnöke volt. Az MTI úgy tudja, ő lehet az ötödik alkotmánybíró-jelölt.

Az Országgyűlés hétfői döntése értelmében szeptember elsejétől a jelenlegi 11 helyett 15 tagja lesz az Alkotmánybíróságnak. A parlament így várhatóan öt új alkotmánybírót választ majd, egy poszt ugyanis jelenleg is betöltetlen. A Ház az Ab új tagjait július 31-ig, azaz még a tavaszi ülésszakon megválasztja, valamint e határidőig az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával a testület tagjai közül elnököt választ.

Az Alkotmánybíróság tagjaira és elnökére parlamenti eseti bizottság tesz jelölést. Jelöltté az válik, aki a tizenöt tagú eseti bizottságban - amelyben nyolc képviselő fideszes, kettő KDNP-s, kettő MSZP-s, kettő jobbikos, egy pedig LMP-s - legalább nyolc igen szavazatot kap.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×