Infostart.hu
eur:
379.34
usd:
321.54
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd

Magyarországon is riasztás van érvényben a hasmenésjárvány miatt

Feltételezhetően hazánkba is került abból a Spanyolországból szállított uborkából, ami a járványt okozza, de itthon nincs megbetegedés - írja a Kisalföld.hu.

Terjed a halálos hasmenésjárvány Németországban, és a környező országokban is jelentettek hasmenéses eseteket. Eddig főként Svédországban jelentkezett több betegnél a vérzéses hasmenés, amelynek velejárója a veseelégtelenség.

Magyarországon riasztás van érvényben, amelyet az Európai Járványügyi Hatóság rendelt el Európa-szerte. A hazai kórházakat értesítették, kiemelten figyelik a vérzéses hasmenés tüneteinek felbukkanását, de Csohán Ágnes, az Országos Epidemiológiai Központ Járványügyi Osztályának osztályvezető főorvosa szerint péntek reggelig nem értesültek ilyen esetről Magyarországon.

A járvány Németország északi tartományaiból, elsősorban Szászország és Hamburg környékéről indult ki. Mint azt Csohán Ágnes főorvos az Magyar Televízió Ma reggel című műsorában elmondta, nagy megbetegedésszámmal járó járványról van szó, amelyben az érintett időszakban - április közepe és május közepe között - Németországban tartózkodó külföldi állampolgárok lehetnek érintettek.

Eddigi vizsgálatok szerint Spanyolországból szállított uborkákban találták meg a kóli baktériumot, amely a megbetegedést okozza, azonban más zöldségek is érintettek lehetnek a fertőzésben. A főorvos szerint folyamatos bakterológiai vizsgálatokat végeznek a továbbterjedés kiszűrésére.

A megelőzés szempontjából Csohán Ágnes kiemelte, a hasmenésjárvány akkor terjedhet, ha a beteg és környezete nem tartja be az alapvető személyes higiéniai követelményeket - azaz nem mos rendszeresen kezet.

Bár általában az öt év alatti gyermekek esetében okoz súlyos megbetegedést ez a baktérium, arra azonban csak találgatások vannak, hogy miért a nők fertőződnek meg inkább a járványban. A főorvos elmondta, a kétszáz ismert súlyos kimenetelű eset döntő többsége felnőtt, kétharmada pedig nő. Magyarázatként azt feltételezik a szakértők, hogy az eltérő táplálkozási szokásokban keresendő az ok a nagyszámú női betegre, vagyis a nyers zöldségek fogyasztásához lehet inkább köze.

Spanyolország elutasítja, hogy felelőse legyen a járványnak, mondván, hogy az Európából származó zöldségeket kezelik és fertőtlenítik. Ezért feltételezik a szakértők, hogy a fertőzött uborka valószínűsíthetően Észak-Afrikából származik, ahol kevésbé ellenőrzik a termékeket - tehát a zöldség Spanyolországon keresztül érkezett Európába.

Csohán Ágnes szerint az elkövetkező napokban fog kiderülni, hogy hová szállítottak még belőle, meddig forgalmazták és hány fogyasztóhoz juthatott el a fertőzött zöldség. Ezután határozható meg a veszélyesség mértéke, illetve hogy meddig kell fenntartani a riasztást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Havasi Katalin: a tévhitek gyorsan terjednek, az oltásellenesek másokat is veszélyeztetnek

Havasi Katalin: a tévhitek gyorsan terjednek, az oltásellenesek másokat is veszélyeztetnek

A védőoltásoknak köszönhetően a kisgyermekek komoly védettséget kapnak ma már kevésbé elterjedt betegségekkel szemben – hangsúlyozta Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete tanácsadó elnöke. Hozzátette: az alacsonya rizikójú mellékhatások mellett beadott oltásoknak köszönhető nyájimmunitás eredményeként a nem oltható gyermekek mellett az idősebb korosztály tagjai is védettséget kaphatnak.

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×