Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nem tetszik az ellenzéknek az ÁSZ-törvény

Az ellenzék mellett a Transparency International is támadta az Állami Számvevőszék szabályozására benyújtott javaslatot. Az alaptörvény elfogadása után ez az első sarkalatos törvény.

Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke hétfői expozéjában még büszkén jelentette be, hogy az Állami Számvevőszékről szóló törvény véget vet a következmények nélküli ellenőrzés gyakorlatának. "Igencsak súlyos következményeket vezet be az együtt nem működés, illetve az állami számvevőszék javaslatainak nem komolyan vétele esetén" - jelentette ki.

A szocialista Göndör István éppen a számvevőszék jogköreinek bővülése miatt támadta a javaslatot. "Nagy valószínűséggel itt kialakulóban van egy új intézmény, az államrendőrség intézménye" - fogalmazott.

Nyikos László, a Jobbik képviselője szerint a tervezet annyira "gyenge", hogy módosító indítványokkal sem lehet elégségesre javítani. Szerinte nem a számvevőszéket kell erősíteni, hanem az elszámoltatási kultúrát javítani.

Az LMP 28 módosító javaslatot nyújtott be a tervezethez, de Schiffer András, a frakció vezetője szerint a koncepció helyes. Módosító indítványaik sorsától tette függővé, hogyan fognak majd szavazni.

A javaslatot a Transparency International is bírálta. Földes Ádám, a szervezet ügyvezető igazgatója szerint a jogszabály életbe lépése esetén az Állami Számvevőszék ellenőrizhetné az egyforintnyi támogatást kapott szervezetek teljes gazdálkodását is, így pedig személyes adatokhoz is hozzáférhetne. "Azt gondoljuk, hogy indokolatlanul tág körben vizsgálódhat itt az Állami Számvevőszék akár civil szervezetekről, akár egyházakról van szó" - vélekedett.

Az új jogszabály a tervek szerint idén július elsején léphet hatályba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×