Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kinevezési moratóriumot tervez a Fidesz

A fideszes Varga István szerint a bírák új nyugdíjazási szabályaira vonatkozó átmeneti rendelkezésekkel biztosított lesz az igazságszolgáltatás működésének zökkenőmentessége. A politikus, aki Lázár János Fidesz-frakcióvezetővel közösen terjesztette a Ház elé törvényjavaslatát, a tervezett, a bírósági vezetőket érintő moratóriumot azzal indokolta: szeretnék elkerülni, hogy a majdani igazságügyi reformmal ellentétes kinevezések történjenek.

Lázár János és Varga István pénteken terjesztette az Országgyűlés elé az ügyészek és a bírák szolgálati jogviszonyának az általános öregségi nyugdíjkorhatárhoz kötéséről szóló javaslatát. A fideszes képviselők egyéves átmeneti periódust indítványoznak a felső korhatárt, vagyis az irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt 2013. január 1-je előtt betöltött bírákat, ügyészeket érintően, továbbá 2012. január 1-jéig leállítanák a bírósági vezetők kinevezését.

Varga István emlékeztetett: az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) több kifogást is megfogalmazott a nyugdíjkorhatárüggyel kapcsolatban. A tanács is jelezte ugyanakkor - folytatta -, hogy megfelelő, a fokozatosságot biztosító átmeneti rendelkezésekkel az új nyugdíjazási szabályokban érintett bírák jogviszonyának megszüntetése tervezhetővé válik.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta, ennek érdekében a pénteken benyújtott javaslatuk kimondja: ha a bíró a felső korhatárt 2012. január 1-jét megelőzően betöltötte, a felmentési idejének kezdő időpontja 2012. január 1., záró időpontja 2012. június 30., és a bírói tisztség 2012. június 30-ával szűnik meg. Ha a bíró a felső korhatárt 2012. január 1. és 2012. december 31. között tölti be, a felmentési idejének kezdő időpontja 2012. július 1., záró időpontja 2012. december 31., és a bírói tisztség 2012. december 31-ével szűnik meg.

Varga István szerint ezzel tervezhető válik az érintett bírák egzisztenciája, zökkenőmentes marad az igazságszolgáltatás működése, a megfogalmazott aggályok pedig "minimalizálhatók, illetve megszüntethetők".

A képviselő úgy látja, indítványuk is azt igazolja, hogy "nagy tisztelettel és nagy körültekintéssel" járnak el az átmeneti rendelkezések megalkotásakor.

A bírósági vezetőket érintő, tervezett kinevezési moratóriummal kapcsolatban Varga István azt mondta: a tilalomnak azért van jelentősége, mert nem szeretnék, ha a következő időszakban az új alaptörvénnyel ellentétesen esetleg olyan kinevezések történnének, amelyek a majdani igazságügyi reformmal nem lennének összhangban. Példaként említette az OIT jövőjének kérdését, amely - mint mondta - még nem dőlt el.

Lázár János és Varga István előterjesztésük indoklásában kitérnek arra, hogy a hatályos ügyészségi és bírósági törvények értelmében az ügyészeket és a bírákat illetően a felső korhatár a 70. életév, a 2012. január 1-jén hatályba lépő új alaptörvény alapján azonban a Kúria - jelenlegi nevén Legfelsőbb Bíróság - elnöke kivételével a bíró, valamint a legfőbb ügyész kivételével az ügyész szolgálati jogviszonya az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn.

Az OIT korábban jelezte, hogy 2012. január 1-jéig 228 bíró, 2012. december 31-ig pedig további 46 tölti be az öregségi nyugdíjkorhatárt - emlékeztetnek.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×