Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Felülvizsgálják a területi védelmi igazgatóságok működését

Felülvizsgálják a területi védelmi igazgatóságok működését az idén, ezután pedig jogi és hatásköri változások is lesznek - jelentette be Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a fővárosi védelmi bizottság 20. jubileumi tájértekezletén.

Mint mondta, a cél a szakszerűség és a hatékonyság növelése a meglévő tudás és képességek továbbfejlesztésével. Simicskó István úgy fogalmazott: békeidőben kell a védelmi rendszereket kiépíteni, hogy veszély esetén mindenki tudja tenni a dolgát. Hozzátette, hogy a pénzügyi gondok a honvédelmi tárca költségvetését is érintették, de a kormány gondoskodik a védelmi bizottságokról. Ezek működését az idén áttekintik, mert a kormányhivatalok létrehozása után strukturális változtatások szükségesek.

A parlamenti államtitkár kitért arra is, hogy a NATO 2010-ben új válságreagálási rendszert alakított ki, ez olyan rendszabályokat tartalmaz, amelyeket a magyar jogrendbe is át kell ültetni. Az ehhez kapcsolódó kormány-előterjesztés kidolgozását már megkezdték.

Simicskó István kifejtette: a szabályozás prioritása a polgári és katonai tennivalók együttes koordinálása.

Mint mondta, az önkéntes tartalékos rendszer jó nyitási lehetőség, módot ad arra, hogy a civileket is bekapcsolják a honvédség életébe. Példaként említette, hogy Franciaországban jól működik az úgynevezett polgári tartalékos rendszer is, amelyben közéleti szereplők, polgármesterek, művészek vállalnak tartalékos szolgálatot, ezzel pedig másokat is arra motiválnak. Az államtitkár Magyarországon is hasonló rendszer működését szeretné elérni.

Szentes Tamás főpolgármester-helyettes a védelmi szervek együttműködése kapcsán a megelőzést, a kockázatcsökkentést, illetve a lakosság felkészítését, tájékoztatását nevezte a legfontosabbnak.

Hozzátette: a fővárosnak előkészített rendeletei, határozatai vannak a különböző veszélyhelyzetekre. A főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, hogy a szakemberek felkészültek az olyan kihívásokra, mint amilyen például az árvíz és a belvíz, a hőségriadó, az energiaellátási zavarok, robbanótestek előkerülése vagy éppen egy járvány.

A honvédelmi tárca 20. alkalommal tart éves továbbképzést, amelyen bemutatják az adott régió feladatait, feltárják a kapcsolatokat, egyeztetik a szakfeladatokat.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×