Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Többen lehetnek az alkotmánybírák - a nap hírei

Egy fideszes javaslat szerint már az új alaptörvény január elsejei hatályba lépése előtt tizenötre bővülhetne az Alkotmánybíróság létszáma a jelenlegi tizenegyről.

Többen lehetnek

Már az új alaptörvény január elsejei hatályba lépése előtt tizenötre bővülhetne az Alkotmánybíróság létszáma a jelenlegi tizenegyről. Lázár János és Balsai István parlamentnek benyújtott indítványa úgy módosítaná a jelenlegi alaptörvényt, hogy az Alkotmánybíróság teljes létszámának biztosításához szükséges tagokat július 31-ig válassza meg a parlament, valamint a határidőig az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával az Alkotmánybíróság tagjai közül elnököt is válasszanak.

Alkotmánymódosítást terveznek

Alkotmánymódosítással megszüntethetővé tenné az öregségi nyugdíjkorhatár előtt folyósított nyugellátást a Fidesz. A kormánypárti javaslat szerint az ellátás megszüntethető, ha az eddigi jogosult munkaképes, egyéb esetekben pedig csökkenthető és szociális ellátássá alakítható. Korózs Lajos, az MSZP országos elnökségének tagja közölte: a javaslattal a Fidesz-KDNP pártszövetség totális támadást indít a korengedményes nyugdíjasok, az elő- vagy szolgálati nyugdíjban, rokkantsági ellátásban részesülők ellen, akiktől akár teljes összegben megvonhatják az eddigi juttatásokat.

Új közbeszerzési törvény

Júliusig elfogadhatja a parlament az új közbeszerzési törvényt és ősszel hatályba léphet a jogszabály, amelyet most véglegesítenek - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter a Hungarian Business Leaders Forum rendezvényén. Fellegi Tamás azt mondta, hogy az új közbeszerzési törvény a visszaélések és a korrupció visszaszorítása érdekében bezárja azokat a kiskapukat, amelyeken keresztül az állami vagyon elszivárgott. Fellegi Tamás úgy látja, hogy a kormányzati intézkedések hatására a nemzetközi piacok megbízható gazdasági partnernek tekintik Magyarországot, ezt bizonyítja a 3 milliárd 750 millió forintos kötvénykibocsátás sikere is, az, hogy 13 és fél milliárd dolláros befektetési ajánlat érkezett a magyar állampapírokra.

Szigorítás a gyógyszerkasszáknál

A gyógyszerkasszával összefüggő újabb szigorításokat tervez a kormány. A gyógyszer-kereskedelmet érintő elképzelések szerint adatbázist hoznának létre az orvoslátogatókról, akikre a szabályok megsértése esetén a jelenlegi 25 millió helyett ezentúl akár 500 millió forint bírságot is ki lehet majd szabni.

Honvédségi mengrendelések

A tervek szerint többmilliárd forintos megrendelést ad a Honvédelmi Minisztérium a Rábának az idén. A tárca vezetője Győrött, a járműgyártó telephelyén arról beszélt: a beszerzés a tavalyinál nagyobb értékű lesz és már folyamatban van az előkészítése. Hende Csaba kérdésre válaszolva közölte: a költségvetési elvonások miatt valóban kevesebb a lehetőség a fejlesztésekre és a beszerzésekre, de az együttműködést mindenképp folytatni kívánják a hosszú évek óta tartó gépjármű beszerzési program keretében.

Több és olcsóbb

Olcsóbb és jobb távközlési szolgáltatást biztosítanak mintegy 3,6 millió háztartásnak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság új, a nagykereskedelmi piacokat szabályozó határozatai. Szalai Annamária, a hatóság elnöke elmondta: ezentúl az optikai kábelhálózatokat is meg kell osztaniuk a nagy szolgáltatóknak a kisebb versenytársakkal például ott, ahol azoknak nincs ilyen vezetékük.

Hunvaldékat kint vannak

Kiengedték az előzetes letartóztatásból az erzsébetvárosi ingatlanügyben megvádolt Hunvald György volt MSZP-s polgármestert és Gál György volt SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnököt. A bíróság végzése nem jogerős, az ügyész fellebbezhet. Hunvald György esetében lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el, Hunvald György, Gál György és 23 társuk ellen november elején emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt.

Szabad az út

Budapesten csaknem két év után ismét lehet közlekedni egy-egy forgalmi sávban a Műegyetem rakparton, miután befejezték a 4-es metró építkezésével kapcsolatos felszíni munkák jelentős részét. A DBR Metró Projekt Igazgatóság tájékoztatása szerint ezzel párhuzamosan a metró építése a felszín alatt az ütemtervnek megfelelően halad.

Végső búcsú

Eltemették Lóránt Gyula, a legendás Aranycsapat középhátvédjének hamvait szülővárosában, Kőszegen. Az egykori játékostársak nevében Várhidi Pál búcsúzott a futballegendától. A gyászmegemlékezésen felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök levelét. Lóránt Gyula 1948 és 1955 között 37-szer lépett pályára a magyat válogatott mezében. Részese volt az 1952-es olimpiai győzelemnek, és az 1954-es svájci világbajnok ezüstérmes helyezésének. A Nagyvárad színeiben egyszer, a Honvéd játékosaként háromszor volt bajnokcsapat tagja. Visszavonulása után külföldön edzősködött.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×