Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Keményebb piaci versenyre számítanak a magániskolák

Keményebb lesz a verseny a nem állami felsőoktatási intézmények számára is, ha a kormány csökkenti az egyetemek számát, mondta Vass László, a Budapesti Kommmunikációs és Üzleti Főiskola rektora. Az intézmény most ünnepli alapításának tizedik évfordulóját, amelyen a Superbrands díját is elnyerte.

Az elismerést úgy fogja föl a főiskola, miként a Superbrand önmagát. Ez a mozgalom ugyanis minőségügyi támogatása azoknak, akik valamit kínálnak a közönségnek, a vásárlóknak, illetve a piacnak. A cím részben ismertséget mutat, másrészt pedig a márkához kötődő minőségi szintet, jóérzést, elégedettséget- mondta az InfoRádióban Vass László.

A BKF kezdettől fogva nem csak üzleti tárgyakat, kommunikációt tanít, hanem maga is része a felsőoktatási piacnak - tette hozzá az intézmény rektora.

A kormány tervezett intézkedéséről, amely csökkentené az állam által finanszírozott intézmények, illetve hallgatók számát Vass László úgy vélekedett: az állami felsőoktatásban érzékelhető a túlméretezettség, ezért nyilvánvalóan nem fogják támogatni a fölösleges kapacitásokat. Az egyáltalán nem mindegy, hogy miként oldják ezt meg, és hogy ezeket milyen módon kezelik a továbbiakban, kiengedik-e a versenybe az intézményeket, vagy inkább védik, azokat, akiket megtartanak - fűzte hozzá a rektor.

Vass László jelezte azt is, hogy egyelőre nem látják a magánintézményekre vonatkozó szabályokat, de nyilván nem ezek állnak a kidolgozandó koncepció középpontjában, hanem inkább az állami tulajdonú iskolák.

Azt azonban nem szeretnék - folytatta a BKF vezetője -, ha valakinek olyan ötlete támadna, hogy feladnák a versenysemlegességet, hiszen az állami intézmények is egyre inkább versenyhelyzetbe kerülnek. Miközben nyilván az állam saját stratégiai céljai, illetve a nemzeti szükségletek szerint támogat majd intézményeket, más oldalról viszont ezeket az iskolákat is élénkebb versenyre kényszeríti - fejtette ki Vass László.

A rektor közölte: arra számítanak, hogy számukra a piac keményedik, ezért több erőfeszítést kell tenniük a sikerért, azonban ez egyáltalán nem zavaró, hiszen kezdettől fogva ilyen működésre álltak rá. Az viszont zavarná a magánintézményeket, ha a versenynek korlátai lennének, illetve olyan szabályai, amelyek megszegik az esélyegyenlőség törvényeit - jegyezte meg.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: újra szerepet vállalunk a balti államok légtérvédelmében

Tisza-kormány: újra szerepet vállalunk a balti államok légtérvédelmében

Szombati videójában Orbán Anita külügyminiszter bejelentette, hogy hazánk újra részt vesz a balti államok légtérvédelmében. Pénteken a belpolitikai nap egyik legfontosabb fejleménye a bicskei gyermekotthon ügyét vizsgáló parlamenti bizottság ülése volt. Szabó Máté volt ombudsman szerint már 2012-ben egyértelmű volt, hogy az intézményben szexuális bántalmazások történtek, és az otthon vezetése megpróbálta eltussolni az ügyet; az erről szóló jelentést Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×