Infostart.hu
eur:
363.04
usd:
314.23
bux:
0
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Kételyek Gyurcsány mentelmi ügyében

A parlament mentelmi bizottsága KDNP-s elnökének "vannak kételyei" azzal az ügyészségi anyaggal kapcsolatban, amely Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mentelmi ügyéhez kapcsolódik. Rubovszky György kedden az MTI-nek elmondta azt is, hogy a házbizottság e heti ülésének napirendjén várhatóan még nem fog szerepelni ez a téma.

A volt kormányfőt hivatali visszaélés miatt tervezi gyanúsítottként kihallgatni az ügyészség a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben, a legfőbb ügyész ezért mentelmi jogának felfüggesztését kérte.

Gyurcsány Ferenc jelezte, hogy mentelmi jogának felfüggesztését kéri a parlamenttől, és az ügy minden, számára elérhető dokumentumát nyilvánosságra hozza. Azt is kezdeményezi, hogy ügyében a parlament mentelmi bizottsága - a főszabálytól eltérően - nyilvános ülést tartson.

Gyurcsány Ferenc indítványáról az Országgyűlésnek kell döntenie - nyilatkozta az MTI-nek Rubovszky György, aki úgy tájékoztatott: a nyílt ülés elrendeléséhez házszabálytól eltérésre van szükség, amihez a képviselők négyötödének támogatása szükséges. Erről a mostani házbizottsági ülésen valószínűleg nem lesz szó, mert a mentelmi bizottság külföldön lesz, így csak a jövő héten dőlhet el a kérdés - tette hozzá.

Közölte azt is: vannak kételyei az ügységi anyaggal kapcsolatban, és ha a testület tagjai is egyetértenek vele, kiegészítést fog kérni az ügyészségtől. A kormánypárti politikus addig nem kívánt részleteket elárulni aggályairól, amíg nem született döntés arról, hogy nyilvános ülést tartanak-e.

Az Országgyűlés házszabálya úgy rendelkezik, hogy a parlament elnöke a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványt haladéktalanul átadja megvizsgálásra az Országgyűlés mentelmi és összeférhetetlenségi ügyekkel foglalkozó állandó bizottságának, és erről az Országgyűlést, valamint az eljárásban érintett képviselőt tájékoztatja. (Ez az érintett esetben már a múlt hét végén megtörtént.)

A mentelmi bizottság elnöke a mentelmi ügy tárgyalásáról, idejéről és helyéről köteles az érintett képviselőt értesíteni. Ha a képviselő megjelenik, kérésére meg kell őt hallgatni, de a bizottság ülésén egyébként - kivéve a képviselő mentelmi joga megsértése tárgyában tartott ülést - nem lehet jelen - rendelkezik a házszabály.

A mentelmi bizottság a mentelmi ügyeket zárt ülésen tárgyalja, határozatait - hasonlóan a többi állandó bizottsághoz - a jelenlévők több mint felének szavazataival hozza meg.

A testület az ügy kézhezvételétől számított harminc napon belül a mentelmi jog megsértése ügyében javaslatot tesz az Országgyűlés elnökének; a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítvány tárgyában határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek.

Az Országgyűlés a képviselő mentelmi ügyében benyújtott határozati javaslatot sürgősséggel tárgyalja, az előterjesztésről az Országgyűlés vita nélkül határoz, de a szavazás előtt a képviselő felszólalhat.

A mentelmi jog felfüggesztése tárgyában hozott döntéshez a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
A Krímtől Tatárföldig mindent letarolnak az ukrán drónok, új ország készül háborúba - Híreink az orosz-ukrán konfliktusról hétfőn

A Krímtől Tatárföldig mindent letarolnak az ukrán drónok, új ország készül háborúba - Híreink az orosz-ukrán konfliktusról hétfőn

Az ukrán jelentések szerint a hétvége folyamán a megszállt Krím-félszigettől és Donyecktől kezdve Tatárföldig támadták az orosz energetikai infrastruktúrát. Moszkva a drónokra Odessza elleni légicsapásokkal válaszolt. Mostanra kezd nagyon valószínűvé válni, hogy Észak-Korea több tízezer (Kijev szerint ötvenezer) katonát dobott át Moszkvának, de keringenek hírek arról is, hogy Irán felpörgetheti az oroszoknak nyújtott segítséget. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×