Infostart.hu
eur:
363.04
usd:
314.23
bux:
0
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Egységesen három éves lenne a szakképzés

A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint egységesen három éves lenne a szakképzés. A duális képzés átültetését jó ötletnek tartja az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megbízott főigazgatója vezetője, de egy problémát lát.

A jelenleginél erősebben nem korlátozná a nemzetgazdasági tárca a gimnáziumba és szakközépiskolákba felvehetők arányát - tudta meg az InfoRádió a tárca sajtóosztályától.

A Magyar Nemzet írta azt korábban a minisztérium tanulmányára hivatkozva, hogy a jelenlegi 35 helyett csak a diákok 25 százaléka járhatna gimnáziumba, a szakközépiskolások aránya alig csökkenne, a gyengébben teljesítőket pedig a szakiskolákba - korábbi nevén szakmunkásképzőkbe terelnék.

Ezt az elképzelést nem tartotta volna jónak az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megbízott vezetője. Kaposi József azt mondta az InfoRádiónak: pusztán azért, mert valakit szakiskolába kényszerítenek, még nem oldódik meg a szakemberhiány.

A tárca munkaanyaga szerint a szakképzés egységesen három éves lesz. A Magyar Nemzet azt írta, a tanulószerződéseket kiterjesztenék az egészségügyre és a szociális területekre is. Kaposi József elmondta, van olyan típusú képzés, amely már most is három éves.

A megbízott főigazgató jó ötletnek tartja a német duális képzés átültetését, mert nem szakadhat el a képzés a piaci igénytől. A duális képzésben a diáknak még van tanulói jogviszonya, de szinte a kezdetektől egy vállalat alkalmazottja is. Kaposi József egy problémát lát: Németországban ez a középvállalkozásokra épült, abból viszont itthon kevés van. Kaposi József beszélt arról is, hogy a tankötelezettség korhatárának tervezett leszállítása nem okoz tömeges problémát.

A Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóosztálya közleményében emlékeztetett, hogy a hároméves szakképzés ma is létezik, és a kormány munkaerőpiacot serkentő szemléletén alapul. A koncepció kidolgozásának alapja a miniszterelnök és a kereskedelmi és iparkamara között létrejött keretmegállapodás. Ennek fejlesztésében részt vett a kamarák és a Nemzetgazdasági Minisztérium mellett a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma is. A hároméves szakképzés tananyagának kialakítása komoly kihívást jelent a tárcának, de a kormányzati céllal azonosulva született a tárca munkaanyaga.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
A Krímtől Tatárföldig mindent letarolnak az ukrán drónok, új ország készül háborúba - Híreink az orosz-ukrán konfliktusról hétfőn

A Krímtől Tatárföldig mindent letarolnak az ukrán drónok, új ország készül háborúba - Híreink az orosz-ukrán konfliktusról hétfőn

Az ukrán jelentések szerint a hétvége folyamán a megszállt Krím-félszigettől és Donyecktől kezdve Tatárföldig támadták az orosz energetikai infrastruktúrát. Moszkva a drónokra Odessza elleni légicsapásokkal válaszolt. Mostanra kezd nagyon valószínűvé válni, hogy Észak-Korea több tízezer (Kijev szerint ötvenezer) katonát dobott át Moszkvának, de keringenek hírek arról is, hogy Irán felpörgetheti az oroszoknak nyújtott segítséget. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×