eur:
393.76
usd:
365.11
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Büntetni fogják a hajléktalanokat

A Fővárosi Közgyűlésben döntöttek arról, hogy 26 közterület új nevet kap, elfogadták Tarlós István adócsomagját továbbá azt, hogy büntethető lesz az, aki a közterületeket életvitelszerűen használja, emiatt civilek zavarták meg a közgyűlés reggeli munkáját.

Börtön helyett lakhatást, a város mindenkié - ilyen és ehhez hasonló rigmusokkal, valamint síppal dobbal zavarták meg a fővárosi közgyűlés szerdai ülésének megkezdését szociális munkások és hajléktalanaok, valamint a Város Mindenkié csoport képviselői. A civilek az ellen a javaslat ellen tüntettek, amely szerint ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal és elzárással büntetnék a közterületet életvitelszerűen használókat. Egy óra elteltével rendőrök igazoltatták a rendbontókat, majd 10 óra után zavartalanul folytatódott az ülés, amelyen szót kapott a Város Mindenkié csoport képviseletében Bene Géza, aki elmondta, hogy azt szerették volna elérni, hogy vonjéák vissza ezat javaslatot.

Az előterjesztést egyébként megszavazták, szintén ehhez tartozik, hogy a jövőben közterület-használati hozzájárulást kérhetnek a szórólapozóktól és az utcazenészektől is.

Szintén döntöttek a képviselők a főváros 2011 és 2014 közötti gazdasági tervéről, maely szerint öt új adónemet vezethet be Budapest. Tarlós István kiemelte, hogy a Városházán vizsgálják majd a dugódíj, a vigalmi adó, a tűzoltási járulék és ingatlan-értéknövekedési adó, illetve a területfejlesztési alap létrehozását.

"Csak 2013 végén, 2014 elején várható a dugódíj bevezetése Budapesten, mivel meg kell teremteni a most még hiányzó feltételeket. Az új adónemek létrehozásának alapvető kritériuma, hogy az Országgyűlés változtasson a helyi adónemeken. A főváros működőképességének fenntartásához szükség lenne a dugódíj bevezetésére" - mondta Tarlós István.

Horváth Csaba, a fővárosi MSZP frakcióvezetője kiemelte, hogy ismét cinikus, képmutató és embertelen városvezetés képét mutatta a Fidesz KDNP frakció, továbbá a főpolgármester látszatpolitizálást folytat.

A képviselők döntöttek arról is, hogy Budapesten összesen 26 közterület kap új nevet: a Moszkva tér ismét Széll Kálmán tér lesz, a Lágymányosi hidat Rákóczi hídnak nevezik át, a Margit híd budai hídfőjéhez közeli terület pedig Elvis Presley nevét viselheti. Szintén közterületet neveznek el Illyés Gyuláról, Wass Albertről, Görgey Artúrról, Sinkovits Imréről és Mansfeld Péterről is.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×