A közlemény szerint a magyar sporttudomány legkiválóbb képviselőjét vesztette el halálával. Temetéséről később történik intézkedés.

A második világháború után hadifogságból hazatérve csak 1950-ben szerezte meg testnevelő tanári és labdarúgó-edzői diplomáját. Az állami sportvezetés módszertani munkatársaként már az 1952-es olimpiai előtt is meghatározó szerepet játszott a tizenhat bajnokságot nyert magyar sportolók sikeres felkészítésében. Melbourne-ben a magyar csapat helyettes vezetője volt. Néhány hónapos amerikai tartózkodás után tért haza, s néhány éven át testnevelő tanárként dolgozott.

A római olimpia után lett a Testnevelési Tudományos Kutató Intézet munkatársa, majd igazgatója, a TF egyetemi tanára, rektorhelyettese volt. A Magyar Olimpiai Bizottság függetlenségének visszanyerése után négy cikluson át tagja volt a testület elnökségének, s vezette annak tudományos szakmai bizottságát.

A rendszerváltás utáni szabad választások során előbb 1990-ben, majd 1994-ben az SZDSZ országgyűlési képviselőjévé választották, több bizottságban tevékenykedett, a sport albizottság vezetője volt. Alapítója majd főtitkára, később alelnöke az Európai Sportpszichológiai Társaságnak, elnöke, majd örökös tiszteletbeli elnöke a Magyar Testnevelő Tanárok Egyesületének, vezette a Magyar Sportszövetséget.

Élete utolsó éveit Tapolcán töltötte, vendégelőadója volt a Pécsi Tudományegyetemnek, és januárban, 88. születésnapja idején még utolsó könyvén dolgozott. Gazdag, rendkívül tartalmas életútja elismerésként több magas kitüntetésben részesült, a Philippe Noel-Baker díjat is elnyerte. Tankönyvek, szakkönyvek szerzője, mintegy 150 hazai és 80 külföldi publikációja jelent meg.