Infostart.hu
eur:
363.47
usd:
325.93
bux:
142839.62
2026. november 6. péntek Lénárd

Jövőre megszűnnek a minisztériumi honlapok

A jövő év elején megszűnnek a minisztériumi honlapok, valamint a Kormanyszóvivő.hu és a Kormány.hu is, helyettük egy új, összevont kormányzati portál indul - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

A közlemény szerint, amelyet egyébkén Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő szerdai kijelentéseinek cáfolatát is tartalmazza, azt írták, hogy az új kormányzati portál a Miniszterelnökség és a minisztériumok anyagait egy helyen, egységes szerkezetben és közös domain név alatt teszi elérhetővé a látogatók számára, illetve új szolgáltatásokat is fog tartalmazni.

A KIM szerint az új portál létrehozása a megváltozott kormányzati struktúra, a korábbi minisztériumi honlapok alacsony általános színvonala miatt és az azok működtetésével kapcsolatos pazarlás megszüntetése érdekében vált szükségessé.

Az eddigi minisztériumi honlapok sem szerkezetük, sem "széttagolt üzemeltetésük kaotikussága" miatt nem alkalmasak arra, hogy az új minisztériumi struktúrát megfelelően leképezzék.

Az összevont portál létrehozása lehetővé teszi, hogy az ezen a területen jelenleg tapasztalható zavaros állapotokat gyorsan és költségkímélő módon egy jobb megoldással váltsák fel. Az új honlap fejlesztésének költsége várhatóan töredéke lesz a költségvetési tételben feltüntetett összegnek - hangsúlyozza a közlemény.

Zagyva György Gyula szerdai sajtótájékoztatóján felháborítónak nevezte, hogy a kormány 185 millió forinttal támogatná jövőre a Kormány.hu portál működését.

Zagyva György Gyula országgyűlési képviselő elmondása szerint azért "csapta ki a biztosítékot" a portál ekkora mértékű támogatása, mert 2008-ban Cser-Palkovics András fideszes képviselő a Kormányszóvivő.hu 200 milliós támogatását "arcátlanul soknak" tartotta, most pedig közel 200 milliós támogatást adnak és ugyanazt a céget, a Kopint Datorgot bízták meg a működtetéssel. "Nem értem, hogy ez hogy függ össze a fülkeforradalommal" - tette hozzá.

Az ellenzéki politikus hozzátette: a Kormány.hu önálló tartalommal nem is rendelkezik, csak a minisztériumi honlapokról linkelik át az információkat. A képviselő emiatt rejtett támogatást sejt a 185 milliós összeg mögött.

A minisztérium erre úgy reagált közleményében, hogy "a képviselő állításai hemzsegnek a tárgyi tévedésektől". Például a költségvetésben feltüntetett összeg nem a Kormány.hu címen jelenleg található gyűjtőoldal, hanem a teljes jövő évi online kormányzati kommunikáció támogatására vonatkozik. Ez a költségvetési sor pontos címéből ("kormányzati kommunikációs feladatok támogatása") is egyértelműen kiolvasható.

Az új összminisztériumi portál fejlesztésében vagy későbbi működtetésében a Kopint-Datorg Zrt. semmilyen formában nem vesz részt - tették hozzá.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×