Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
325.89
bux:
143219.81
2026. november 6. péntek Lénárd

Lánczi András: Tökéletes alkotmány nincs

A Századvég Alapítvány elnöke szerint önmagában nem az új Alkotmánytól lesz sikeres Magyarország. Lánczi András az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte: Magyarország újra és újra eladósodik és nem tud kitörni ebből a ciklikusságból, de a kormány éppen a kitörési pontot keresi.

A közvetlen elégedetlenségek okainak forrását már elkezdte felszámolni a kormány - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Századvég Alapítvány elnöke, aki hozzátette: a legfőbb kérdés az, hogy megfordítható-e az országra már a Kádár-rendszer óta jellemző ciklikusság.

Lánczi András szerint ugyanis újra és újra hitelt veszünk fel, amelynek következtében ugyanott találjuk magunkat, még mindig eladósodottak vagyunk. Találni kell ebből a helyzetből egy kitörési pontot - hangsúlyozta az elemző, aki úgy véli: a kormány az eddigi gazdaságpolitikájával ezt a kitörési pontot szolgálja.

Hozzátette azonban, nem arról van szó, hogy nem kell soha hitelt felvenni, hiszen például az IMF mentőcsomagja az ország összeomlását akadályozta meg.

A méltó emberi élet terén maradtunk le a többi országhoz képest - mondta Lánczi András, aki szerint ahhoz, hogy szükségleteinket azon a szinten tudjuk kielégíteni, amelyen szeretnénk, mentalitásbeli váltásra van szükségünk.

Az új Alkotmány sikere

A politológus az Alkotmány módosításáról beszélve elmondta: ha az megfelel néhány feltételnek, és az ország is sikeres lesz, akkor az emberek jónak fogják tartani az új alaptörvény.

Tökéletes alkotmány nincs - hangsúlyozta a Századvég Alapítvány elnöke, aki szerint leginkább attól függ az alaptörvény sikere, hogy előrébb jut-e az ország, vagy sem.

Természetesen fontosak a gazdasági és kulturális tényezők is. Sok apróság van, amely jelentősen meg tudja változtatni a körülményeket és hozzájárulnak a sikerességünkhöz - fűzte hozzá Lánczi András.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×