Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
325.89
bux:
143219.81
2026. november 6. péntek Lénárd

Ismerje meg a kormány féléves mérlegét!

Dinamikus döntéshozatal jellemezte a kormány működésének első félévét a kormányszóvivő szerint, aki kiemelte, a kabinet eddigi tevékenységének legfontosabb szempontja a gazdaság talpra állítása volt.

A kormány hétfőn volt féléves, ez idő alatt dinamikus volt a döntéshozatal, a kabinet 80 rendeletet, 131 határozatot hozott, és 70 törvényt terjesztett az Országgyűlés elé, amelyből már 44-et el is fogadott a Ház - mondta Nagy Anna a kormányszóvivői tájékoztatón, hozzátéve, hogy az új Országgyűlés eddig 99 új törvényt, illetve törvénymódosítást fogadott el.

Az első hat hónap intézkedései alapvetően a kormányprogramhoz, illetve a meghirdetett két akciótervhez kapcsolódnak - mondta Nagy Anna, aki kiemelte, hogy: a kormányprogramnak és a kormány eddigi tevékenységének legfontosabb szempontja a gazdaság talpra állítása volt.

Az intézkedések közül megemlítette a társasági adó kulcsának 19-ről 10 százalékra történő csökkentését, a Széchenyi kártya kibővítését, és az egyszerűsített alkalmi foglalkoztatás hatályba lépését.

A foglalkoztatás bővítése egy olyan kiemelt cél, amelynek érdekében a kormány sokat tett, és ennek része a közfoglalkoztatás átalakítása is - húzta alá Nagy Anna.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×