Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
325.89
bux:
143219.81
2026. november 6. péntek Lénárd

Ipsos: novemberben sem veszített előnyéből a Fidesz

Az elmúlt egy hónapban szinte mindegyik párt tábora csökkent, több jele mutatkozik a politikától való távolságtartás terjedésének - olvasható a Népszabadság keddi számában a Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatásának eredménye.

Nagyon magas, 45 százalék lett a politikától távolra kerülők aránya. A visszafogott közéleti érdeklődés másik mutatója, a választói aktivitási szint pedig nagyon mérsékelt, mindössze 41 százalék.

A Fidesz nagyjából 150 ezer támogatót veszített: az októberi közvélemény-kutatáskor mért 39 százaléka 37-re mérséklődött az összes választópolgár körében. A szocialistáknak tíz, a Jobbiknak négy százalékos a támogatottsága, ezek is alatta maradnak a korábbi hónapok eredményeinek. Különösen a radikális párt esetében nagyok a változások, hiszen a nyár közepén még a választókorúak nyolc-kilenc százalékát maga mögött érezhette. Az LMP követőinek aránya nem változott, két százalék maradt.

A biztos pártválasztók körében továbbra is négyszeres a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben, az arány 68-17 százalék. A Jobbik eddig folyamatosan meghaladta a 10 százalékot, most ez alá szorult. Az LMP pedig továbbra is alatta marad az ötszázalékos küszöbnek.

A Jobbik megtartotta ötszázalékos szavazótáborát a fővárosban, de vidéken tízről öt százalékra esett vissza támogatói aránya. A fiatalok és a középrétegek körében azonban átlagot meghaladó a pozíciója.

A Fidesz támogatói főleg a vidékiek, a fiatalok vagy középkorúak, középosztálybeliek. Az MSZP táborát pedig az 50 év felettiek, nagyvárosokban élők, budapestiek alkotják. Az LMP-hez főképpen a fővárosiak, a fiatalok és a szellemi munkát végzők kötődnek.

A kutatás megjegyzi, hogy a KDNP a párterőtér sajátos tényezője: tizedszázalékokban mérhető a támogatottsági aránya, mintegy 50-60 ezer szimpatizánsa van. Ugyanakkor elutasítást sem váltanak ki a kereszténydemokraták, alig egy százalék számára a legellenszenvesebb párt.

A vizsgálatot november 16. és 23. között 1.500 fő megkérdezésével végezték az ország 18 éves és annál idősebb lakosainak körében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×