Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
325.89
bux:
143219.81
2026. november 6. péntek Lénárd

Gyorsabban telefonálhatunk: megszűnik a második tárcsahang

Az év végéig eltűnik az úgynevezett második tárcsahang, így gyorsabb lesz a híváskezdeményezés a vonalas készülékeken is - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság hírközlési elnökhelyettese. Mátrai Gábor hozzátette, hogy sikeres az együttműködés a hatóság és a piaci szereplők között.

Januártól megszűnik a vezetékes távhívások tárcsázásánál sok esetben még most is hallható második tárcsahang - mondta a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság hírközlési elnökhelyettese. Mátrai Gábor kifejtette,

hogy a második búgó hangjelzés akkor hallható, amikor valaki a hagyományos vezetékes telefonhálózatokban a 06-os belföldi, valamint a 00-ás nemzetközi előszámot hívja.

Az elnökhelyettes elmondta, elsőre nagyon kis változásnak tűnik a második tárcsahang megszűnése, de ez is egy lépcsőfok ahhoz, hogy megváltozzanak a telefonálási szokások. A változás mintegy 2,5 millió háztartást érint, s több ütemben történik meg az év végéig.

Az előfizetőknek az átállást illetően semmit nem kell tenniük, csupán az első búgó hang után a teljes számot kell tárcsázniuk. Az átállás nem okoz szolgáltatás-kiesést, a központok átprogramozását jelenti, ami legfeljebb pár másodpercet vesz igénybe. szolgáltatók a változásról értesítették, értesítik az előfizetőket, illetve az NMHH és a szolgáltatók - Invitel, UPC, Magyar Telekom - honlapján is lehet tájékozódni róla. A Magyar Telekom négy-öt ütemben hajtja végre a változtatást, s december 10-re be is fejezi az átállást. Az Invitel december 24-ig állítja át központjait. Villám István, a Magyar Telekom operatív szabályozási osztályvezetője közölte, a társaságnál néhány tízmillió forintba kerül az átállás.

Mátrai Gábor hangsúlyozta, hogy a hatóság kiemelt szerepet szánt a partnerségnek a fogyasztók és a szolgáltatók irányában is. A tervek között szerepel, hogy az együttműködés beépül a napi működésbe - tette hozzá.

Olyan hatóságot kívánnak kialakítani, amely transzparens, figyelembe veszi a fogyasztók és szolgáltatók érdekeit, és megpróbálja minél közelebb hozni ezeket egymáshoz - fejtette ki az elnökhelyettes.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×