Infostart.hu
eur:
362.67
usd:
322.64
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Lehel László: "Rendkívüli évünk volt az egymásba érő katasztrófák miatt"

Rendkívüli év volt az idei a segélyszervezetek számára a szinte egymást érő katasztrófahelyzetek miatt - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet igazgatója. Lehel László arról is beszélt, hogy nemsokára lezárul az árvízi kárelhárító tevékenységük, amelyre félmilliárd forintot költöttek.

Rendkívüli év volt az idei. Az egyik katasztrófának még vége sem lett, és már kezdődött a másik. A nagyobb természeti csapások, mint az észak-magyarországi árvizek, még szem előtt voltak, a kisebbek, felhőszakadások, jégesők már kevésbé tűntek föl, pedig ezek is elvittek háztetőket számos magyarországi településen - mondta Lehel László.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkájáról szólva az igazgató elmondta: ennek egy része épp a napokban ér véget. Ünnepélyes keretek között rövidesen lezárják az árvízi tevékenységüket, amelyben félmilliárd forintot költöttek el az újjáépítésekre, házak felújítására, családok sorsának rendezésére.

A szervezet által kidolgozott vásárlási utalvány-rendszert sok településen alkalmazták. Emellett közreműködtek a házak károsodásának felmérésénél is. Műszaki szakemberek segítségével jegyzőkönyveket, költségvetést készítettek, a lakókkal és önkormányzatokkal pedig szerződéseket kötöttek a feladatok elvégzésére: statikai problémákat oldottak meg,amihez falakat kellett kibontani, megerősíteni, újraépíteni - sorolta Lehel László.

Az egyik legnagyobb ilyen feladata az Ökumenikus Segélyszervezetnek Szendrőn volt - közölte az elnök. Itt több mint nyolcvan házat újítanak fel. A munkákkal november elejére végeznek, de ehhez nagy tempót kellett diktálniuk - tette hozzá.

A lelkész a károsultak pszichoszociális támogatásáról is beszélt. Elmondta: több mint tíz éve döntött arról az ökomenikus segélyszervezetek nemzetközi szövetsége, hogy a különböző humanitárius katasztrófák idején a segélyezők költségvetésébe be kell építeni az erre fordítandó összeget is.

Erre ugyanis szakembereket kell képezni, amit többek közt az amerikaiak, illetve a skandináv országok végeznek el a legjobban. De próbálkoztak az oktatással korábban már magyarok is. Például Sri Lankán, ahol a helyiek utcaszínházi előadásokon játszották el, és próbálták így feldolgozni a cunami tragédiáit.  Sőt, a llegutóbbi hazai katasztrófa után már Kolontáron is dolgoztak pszichoszociális segítők - fűzte hozzá Lehel László.

Hanganyag: Ignáth Márk

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×