Infostart.hu
eur:
362.56
usd:
322.22
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Lázár János: A szocialisták a "saját pénzüket védik"

Az alkotmánymódosításon és az Alkotmánybíróságra vonatkozó törvény megváltoztatásán, valamint a különadóra vonatkozó jogszabály újbóli elfogadásán kívül jelenleg nincs más lehetőség a jó erkölcsbe ütköző végkielégítések visszaszerzésére - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője Hódmezővásárhelyen. Hozzátette: kész a tárgyalásra annak érdekében, hogy a hosszú szolgálati idővel rendelkező közalkalmazottakat ne érintse a különadó.

Csaknem hárommillió ember annak tudatában adta szavazatát az országgyűlési választásokon a Fideszre, hogy a párt, kormányra kerülése esetén vissza fogja szerezni az MSZP kormányzása idején állami és önkormányzati cégeknél "pofátlan" módon kifizetett több tíz millió forintos végkielégítéseket - mondta a politikus sajtótájékoztatóján.

Az ennek az érdekében tett első lépés nem állta ki az Alkotmánybíróság kontrollját, de ez nem a testület hibája, a jelenlegi alkotmányos berendezkedés mellett, nem születhetett más döntés. A Fidesznek azonban meg kell tartania az emberek felé tett ígéretét - indokolta a honatya, hogy egyéni képviselői indítványként miért nyújtotta be javaslatait.

Jelenleg csaknem egymilliárd forintnyi végkielégítésről van szó a Magyar Fejlesztési Banknál, a MÁV-nál, a BKV-nél. Ha nem oldjuk meg ezt a problémát "a szocialisták emberei az arcunkba fognak nevetni" - fogalmazott a frakcióvezető.

Az MSZP politikusai a "saját pénzüket védik" hiszen a kormányzati pozíciók és az állami, önkormányzati cégeknél betöltött posztok után milliós végkielégítéseket vesznek föl - mondta a politikus.

Lázár János hangsúlyozta, a törvénymódosításokat ideiglenes jellegű megoldásnak tekinti, a kérdést az alkotmányozás során tavaszig megnyugtató módon lehet rendezni. Hozzátette: szeretné, ha ezt mérlegelve az LMP újra részt venne az alkotmányozás folyamatában.

A képviselő kijelentette, kész a tárgyalásra annak érdekében, hogy a hosszú szolgálati idővel rendelkező közalkalmazottakat, többek között a pedagógusokat ne érintse a különadó.

A frakcióvezető közölte, kedd délelőttre hívja egyeztetésre a fideszes honatyákat és a KDNP képviselőit is, s bízik benne, meg tudja győzni politikustársait.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×