Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
322.89
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Vörösiszap: vízzel és ecettel takaríthatnak a visszaköltözők

A házfalakról vízzel, a berendezési tárgyakról mosószerrel kell letakarítani a vörösiszap okozta szennyeződést Devecserben és Kolontáron - javasolja a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársa azoknak, akik szeretnének visszaköltözni elöntött házukba.

A vas-oxid tartalmú vörösiszap és a lúg a házak falában nem tesz kárt, sok vízzel és a hagyományos tisztítószerekkel le lehet mosni - mondta az InfoRádiónak Kótai László, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársa, aki szerint az egyéb tárgyakat ecetes vízzel is meg lehet tisztítani.

Devecserben és Kolontáron mindent le kell takarítani, amit az iszap elért, hogy az ott élők ne legyenek porterhelésnek kitéve. A kertekből és az udvarokról is fel kell szedni a szennyező anyagot, amire most gipszet hordanak, hogy megkösse a száradás során felszabaduló port - tette hozzá a szakértő.

Kótai László elmondta, hogy folyamatosan vizsgálják, mekkora terhelést okoz az iszap az elöntött földeken. Az előzetes eredmények szerint csupán minimálist, ami beszántás, beásás után nem fog gondot okozni - jegyezte meg.

Az MTA munkatársai a szennyezett területről körülbelül félezer mintát vesznek a következőkben, hogy átfogó képet kapjanak a talaj állapotáról. Azt is vizsgálják, hogy az idő előrehaladtával változik-e a terhelés, lejjebb süllyed-e az iszap - ebből derül ki, hogy mekkora mélységben kell talajt cserélni.

A folyóvizekkel kapcsolatban Kótai László elmondta: a patakokba, folyókba került vörösiszap komponensei nem olyan veszélyes anyagok, mint a lúg, ezért az nem jelent komoly veszélyt, és az öntisztulási folyamat következtében egy-két éven belül helyreállhat az élet.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×