Infostart.hu
eur:
362.13
usd:
322.48
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Szanyi: Kívül tágasabb! - Lapszemle

Aki most balhézik, annak kívül tágasabb - idézi az MSZP kampányfőnökét a Népszabadság, a Magyar Nemzet pedig arról számol be, hogy zárolnák Humvald György volt erzsébetvárosi polgármester teljes vagyonát.

Aki most balhézik, annak kívül tágasabb - idézi az MSZP kampányfőnökét a Népszabadság, amely beszámol arról, hogy belső választási elemzéseket is tárgyalt szerdán a párt országos elnöksége, köztük Szanyi Tibor kampányfőnök stratégiai értékelését. A politikus azt javasolja, hogy a párt tartson teljes tagrevíziót, és annak végrehajtásáig függesszék fel a platformok működését. - De -teszi hozzá - ez nem Gyurcsány-ellenes intézkedés.

Zárolnák Hunvald György teljes vagyonát - írja a Magyar Nemzet. Mindent elkövet Erzsébetváros új vezetése, hogy megtérüljenek az MSZP-SZDSZ-es elődök által a gyanú szerint bűnszervezetben elkövetett súlyos bűncselekményekkel okozott károk. Így a Hunvald-ügyben újabb vagyontárgyakat zárolhatnak.

Hamis legendák a numerus claususról címmel közöl interjút két történésszel, Kovács M. Máriával és Karsai Lászlóval az Index abból az alkalomból, hogy kilencven évvel ezelőtt szavazta meg a Nemzetgyűlés az első világháború utáni Európa első antiszemita törvényét, amely hat százalékban korlátozta az 1920-21-es tanévtől a zsidó hallgatók arányát a tudományegyetemeken, a műegyetemen, a budapesti közgazdaság-tudományi karon és a jogakadémiákon. Az évfordulóról egy tegnap nyílt kiállítás emlékezik meg Budapesten, a Holokauszt Emlékközpontban.

Urbanisztikai vitának tűnhet, azonban a megoldástól függően ezen jóval túlmutató kérdés, hogy legyen-e múzeumi negyed a kormányzati negyednek szánt területen - mondta a Napi Gazdaságnak egy közelmúltbeli szakmai vitára utalva Finta József építész, aki szerint állami közbeavatkozás nélkül elvész annak a lehetősége, hogy az Eiffel tértől a Ferdinánd hídig, illetve az állatkert kibővítésével a Hősök teréig organikus, zöld, közéletet indukáló közterület jöhessen létre.

Bővíti a profilját a Hungexpo Zrt. - számol be a Világgazdaság. A megszokott kiállítás-szervezői tevékenység mellett a jövőben még nagyobb hangsúlyt helyez a Hungexpo Zrt. vendégrendezvények, konferenciák kiszolgálására, valamint szórakoztató programok, szolgáltatások nyújtására.

Az OTP Bank a C-hitel értékesítésének 2006. január 1-jén történt leállítását követően a terméket ez év végéig véglegesen kivezeti a termékportfolióból. A Pénzcentrum.hu írásából megtudhatják, hogy mi a teendője az ilyen hiteltermékkel rendelkező adósoknak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×