Infostart.hu
eur:
362.2
usd:
322.88
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Vörösiszap: 150 újságíró pásztázza a katasztrófa sújtotta térséget

Mintegy 150 újságíró jelentkezett a vörösiszap-lavina miatt kialakult katasztrófa térségének sajtóbejárására vasárnap délelőtt az ajkai tűzoltóságnál. A három különbusszal szállított médiamunkásokat Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár vezeti.

Az újságírók délelőtt 10 órától gyülekeztek a veszprémi város tűzoltósága előtt, de csak félórás késéssel tudtak elindulni. Az államtitkár indulás előtt tájékoztatást adott a térségben zajló munkálatokról, valamint a balesetveszély lehetőségéről.

A konvoj rendőri felvezetéssel indult a néhány kilométernyi távolságban lévő, hermetikusan lezárt és a kiürített Kolontárra, hogy az újságírók megtekinthessék a települést kettészelő védőgát építését, és eljuthassanak a megsérült tározó közelébe.

A tűzoltóság előtt a legnagyobb nemzetközi hírügynökségek és médiumok képviselői - így például az AFP, az AP, a CNN, a BBC munkatársai, valamint a kínai, a japán, a koreai, és a szomszédos országok médiumainak képviselői -, továbbá szinte valamennyi magyar sajtóorgánum munkatársai megjelentek, hogy részt vehessenek a bejáráson. Több tucatnyi videókamerával és fényképezőgéppel akarják megörökíteni a hét halálos áldozatot követelt katasztrófa nyomait és az esetleges újabb gátszakadás elleni védekezési munkálatokat.

Az újságírók gumicsizmában, védőmaszkban és védőöltözetben szálltak az autóbuszokra, de akadt olyan újságíró is, aki papucsban, vagy tornacipőben indult el a sárlavinával elöntött településre.

A Kolontárra vezető út teljesen le van zárva, az elhaladó autókat a rendőrök ellenőrzik. A tervek szerint Kolontár lakossága leghamarabb szerdán, de mindenképpen a védőgát megépítése után térhet haza.

Az alig ezer fős településről szombat kora reggel 715 ember költöztettek ki.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×