Infostart.hu
eur:
363.36
usd:
322.98
bux:
148567.38
2026. november 4. szerda Károly

Rogán: Rövid időn belül érezhető lesz a változás

Vagy megerősítik, vagy végrehajtják a változást a szavazók a választással - mondta az InfoRádiónak az V. kerület fideszes polgármestere.

Nyugodt, indulatokkal kevésbé terhelt választás volt ez a mostani, mint az előbbiek, emiatt lehetett alacsony a részvétel - mondta az InfoRádiónak az V. kerület fideszes polgármestere. Az viszont, hogy többen mentek el szavazni, mint 1994-ben vagy négy évvel azután, azt mutatja, hogy sokaknak igenis fontos volt ez a voksolás - tette hozzá Rogán Antal.

A politikus hangsúlyozta: ezen a választáson az emberek vagy megerősítik, vagy végrehajtják a változást, ami 2010 tavaszán kezdődött.

Azzal kapcsolatban, hogy Észak-Magyarországon a korábbinál magasabb volt a részvételi arány, Rogán Antal elmondta: örül, hogy a többi között ebben a régióban is nőtt a politikai aktivitás.

Ennek legnagyobb vesztesei ugyanakkor azok lehetnek, akik eddig irányítottak: az ő munkájuk is következménye is az, hogy meglehetősen sokan akarják továbbvinni a tavasszal kezdődő változást - fűzte hozzá a fideszes politikus.

Arra a kérdésre, hogy mi változik hétfőtől, Rogán Antal úgy válaszolt: a nagyvárosokban és akár Budapesten is rövid időn belül érezhető változások történhetnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Megrohamozták az első széltendert, a kormány szerint nagy siker - De valóban így van?

Megrohamozták az első széltendert, a kormány szerint nagy siker - De valóban így van?

Jelentős beruházói érdeklődést hozott az új magyar széltender: 37 pályázó összesen 46 pályázatot nyújtott be, közel 2300 megawattnyi szélerőmű megépítésére. A bontási adatok ugyanakkor visszaigazolják a helyszínválasztással kapcsolatos korábbi aggályokat, ugyanis hiába alakult ki több hálózati csomópontnál nagy verseny, két helyszín szinte üresen maradt. A különbség a következő kiírások szempontjából is fontos, hiszen a hosszú távú magyar szélenergia-tervek teljesítéséhez a meghirdetett csatlakozási lehetőségekből tényleges beruházásoknak kell születniük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×