Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Schmitt: minden szavazat erősítette a demokrácia eszményét

A köztársasági elnök szerint vasárnap minden egyes leadott szavazat erősítette a demokrácia eszményét - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök az Országos Választási Központban tartott sajtótájékoztatón.

Schmitt Pál köztársasági elnök az Országos Választási Központban tartott sajtótájékoztatóján gratulált a megválasztottaknak, és azt kérte tőlük, fáradozzanak a települések, a megyék felvirágoztatásán, és közösen járuljanak hozzá Magyarország sorsának jobbra fordításához.

Az államfő arra kérte honfitársait, hogy a választás demokratikus végeredményét tartsák tiszteletben.

Schmitt Pál szerint az áprilisi országgyűlési és a mostani önkormányzati választás után egy hosszú kampányidőszak végére ért az ország. A köztársasági elnök reményét fejezte ki, hogy az összefogás, "a munka és a közjó szolgálatának ideje" érkezett el.

Az államfő köszönetet mondott azoknak a választópolgároknak, akik éltek alkotmányos jogukkal és akaratukat kinyilvánították, és köszönetét fejezte ki azoknak is, akik megmérették magukat.

Schmitt Pál továbbá megköszönte és elismerését fejezte ki azoknak, akik a választás előkészítésében, lebonyolításában segítettek; az Országos Választási Irodának és az Országos Választási Bizottságnak. Megköszönte a munkáját annak a sok tízezer önkéntesnek is, akik a választások rendjére és tisztaságára vigyáztak.

Arra kérte a települések megválasztott képviselőit, hogy segítsék a polgármesterek munkáját.

Azt hangoztatta: a leadott több mint 3,6 millió szavazat mindegyike erősítette Magyarországon a demokrácia eszményét akkor is, ha azok "több irányba mentek".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×