Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Először írt alá törvényt Schmitt Pál

Aláírta az első törvényt a hivatalába ma beiktatott köztársasági elnök. Schmitt Pál a közjogi méltóságok tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló jogszabály módosítását látta el kézjegyével.

Az Országgyűlés július 22-én fogadta el a törvényt. Eszerint a volt köztársasági elnöknek hivatali idejének lejárta után is lakáshasználati jog jár, ez - a volt államfő halála esetén - az özvegyét is megilleti. A jogszabály rögzíti azt is, hogy csak akkor kaphat lakást a volt köztársasági elnök, ha más közjogi tisztség betöltésekor még nem szerzett ilyen jogosultságot. Az új államfő korábban a Sándor palota udvarán tartott beiktatási ceremónián a nemzet egységének és felemelkedésének szolgálatát, valamint a demokratikus rend feletti őrködést nevezte legfontosabb feladatának. Schmitt Pál hangsúlyozta: elsődleges célja a 15 milliós magyarság szolgálata, és a magyar nyelv védelme is.

Az ünnepségen részt vett többek között Orbán Viktor miniszterelnök és Mádl Ferenc volt államfő, de a most leköszönt Sólyom László nem volt ott az eseményen, akárcsak az MSZP és az LMP képviselői, akik döntésüket azzal indokolták, hogy későn kaptak meghívást.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×