Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Három helyett hat harang kong a Mátyás-templom tornyaiban

A tervek szerint októberben kaphat három új harangot a Mátyás-templom. Ezzel hatra emelkedik a templom harangjainak száma. Az új hangszerek a második világháborúban megsemmisült társaik helyére kerülnek a Norvég Alap finanszírozásának köszönhetően - közölte Mátéffy Balázs, a templom múzeumának igazgatója.

A múzeumigazgató megemlítette: az alap 318 ezer eurót ad a beruházáshoz, a fennmaradó 15 százalékos önrészt pedig a fővárosi I. kerületi önkormányzat vállalta át. A harangokat a közbeszerzési eljárás eredményeként a passaui Perner-öntöde készíti el.

Mint mondta, a hivatalos nevén Budavári Nagyboldogasszony-templom előtti téren ősszel egy hónapig láthatók lesznek a harangok, melyeket ezután megáldanak, majd felkerülnek a toronyba. A majdani hat harang közül a legnagyobbat és a két legkisebbet készítik el az új beruházás során.

A művelettel azt is sikerül elérni az elképzelések szerint, hogy a toronynak a harangok mozgásából fakadó dinamikus terhelése csökken. A harangokhoz ugyanis velük megegyező súlyú elleningát is felszerelnek a harangszékbe. Így a torony élettartama is nő amellett, hogy "megmarad funkciójában", azaz továbbra is harangozhatnak benne - folytatta.

Mátéffy Balázs arról is beszélt, hogy a budai Várban nemrégiben megtalált barlang nem nyúlik be a templom alá, annak nyugati homlokzata előtt véget ér, ezért a jelenlegi információik szerint nincs közvetlen veszélyben az épület.

A templom múzeumigazgatója kiemelte: a kizárólag állami beruházással végzett rekonstrukció külső munkálatai a befejezéshez közelednek. A homlokzat felújítása véget ért, kivéve azt a részt, melyet eddig a harangtorony állványának tartószerkezete takart el, ám ez a felület is közel áll a teljes befejezéshez. Ezenkívül készen van a teljes tetőzet is.

A beruházás mértéke éves szinten mintegy másfél milliárd forint, ám az előző kormányzat a szerződésben foglalt idei összegnek csak a harmadát kívánta folyósítani. Nagy kérdés, hogy a munkálatokat emiatt tudják-e folytatni, az új kormányzat ugyanis eddig nem jelezte az álláspontját ebben ez ügyben - mondta Mátéffy Balázs.

Arról is beszélt, hogy a belső rekonstrukciós munkálatok jelenleg a templomhoz csatlakozó karzati termekben zajlanak. A továbbiakban pedig a templomhajó belső munkálatai vannak hátra, ez viszont attól függ, hogy a kivitelező Magyar Építő Zrt.-ből és a Reneszánsz Zrt.-ből álló konzorcium megkapja-e rá időben a pénzt.

A templom ólomüveg ablakainak a kiemelése a felújítás keretében most is folyik, a Szentháromság térre néző rózsaablak például most üres, helyét műanyag lappal fedték el.

Mátéffy Balázs utalt arra, hogy a tervek szerint 2012 végére kell befejezni a belső rekonstrukciót, s ennek összhangban kell lennie az építészeti és gépészeti követelményekkel. Ez magában foglalja egyebek mellett a belső fal díszítő festéseinek és figurális freskóinak, valamint az oltárfestményeknek a restaurálását, a Zsolnay-kerámiából álló padlózat cseréjét - kivéve a szentély területén, ahol szeretnék azt megmenteni -, illetve a padok, gyóntatószékek felújítását.

Kitért arra, hogy a vasalt tölgyfaajtók restaurálásán külön munkacsoport dolgozik, ezenkívül a templomban található zászlók felújítását textilrestaurátorok végzik.

Lesznek továbbá belső kőrestaurátori munkálatok, valamint ehhez kapcsolódóan a XIV. század végéről származó, a mai Magyarország területén egyedüliként megmaradt gótikus kapu domborművét is felújítják majd. A restaurálások azonban nem befolyásolják a Mátyás-templom hitéleti és turisztikai működését - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×