Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Bakondi György: Vége az intenzív árvízvédekezésnek

Az árvíz elleni védekezésben részt vett állami szervek költségeinek összege 14 milliárd forint volt, ennek személyi juttatásokra vonatkozó részét száz százalékig, az egyéb költségeket átlagosan 60 százalékig már kifizették. Az érintett szervezeteknek eddig 9,2 milliárd forintot utaltak át - mondta el Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője.

Az önkormányzatok árvízi védekezéseinek költségeiről Bakondi György elmondta: ez a felmérések szerint 5,1 milliárd forintot tett ki, amiből azonnal folyósítottak 2,4 milliárd forintot, s a többit is átutalják megfelelő ütemezéssel.

A megsemmisült magántulajdonú épületek lakóinak a biztosításból, önerőből, karitatív segítségből nem fedezhető károk enyhítéséhez az ország hat megyéjének 37 településén 317 magánház esetében 3,17 milliárdos segítséget nyújt a kormány.

Kiemelte: az árvízi védekezés intenzív szakasza tulajdonképpen lezárult, még néhány 100 kilométeren vannak védekezési munkálatok, ezek azonban központi erőfeszítést már nem igényelnek.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×