Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Devizahitelesből bankrabló - lapszemle

A fegyveres rablások elkövetői között egyre több a kilátástalan helyzetbe került devizahiteles - tudta meg rendőrségi forrásokból a Népszabadság.

A Népszabadságban arról olvashatnak, hogy a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói szerint az utóbbi két évben több fegyveres rablás elkövetőjéről derült ki: helyzetüket kilátástalannak ítélő első bűntényesek, akik egészen addig törvénytisztelő életet éltek. A jelenség korántsem új keletű, csak míg korábban az állásukat elveszített vagy uzsorásoknak tartozó elkövetők próbáltak fegyverrel pénzhez jutni, újabban a devizahitetelek adósaiból lesznek tettesek. És egyre többen vannak.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy Magyarországon a 2009-ben záróvizsgázó egyetemi és főiskolai hallgatók 25 százaléka nem vehette át az oklevelét a nyelvvizsga hiánya miatt, az idén hasonló arány várható. A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete ezért azt kéri, hogy a záróvizsgát teljesítő hallgatók kapjanak egy diplomával egyenértékű igazolást arról, hogy elvégezték az egyetemet és rendelkeznek a szükséges szakképzettséggel.

Az Index.hu beszámolója szerint a tengeri teknősök öt fajtáját fenyegeti a 70. napja tartó olajszivárgás, közülük négy veszélyeztetett. Sok teknősön nem látszik nyersolaj okozta károsodás, a bajok belsőleg jelentkeznek: a hüllők lenyelik, belélegzik a szennyezést. Főleg az olajat magába szívó hínár veszélyes, amelyből szívesen táplálkoznak.

Riasztó képet festenek az eurózóna és a világgazdaság egészének kilátásairól az Economist Intelligence Unit (EIU) minap közzétett felmérésének eredményei - írja a Világgazdaság. A megkérdezett cég- és bankvezetők fele véli úgy, hogy 2013-ig egy vagy akár több tagállam is kénytelen lesz elhagyni az euróövezetet. Sőt, sokuk szerint az sem kizárt, hogy teljesen szétesik az eurózóna a következő három évben. A válaszadók szerint az európai, de a világgazdasági feltételek is annyira rosszak most, hogy egy újabb globális válság esetén a fejlett országok már aligha rendelkeznének megfelelő fiskális "tűzerővel" gazdaságuk újraindításához.

A Napi Gazdaság arról ír, hogy a külföldi bankkártya-használat csúcsra jár nyáron: a bankok kimutatásai szerint 5-26 százalékkal is magasabb lehet egy-egy nyári hónapban a magyar plasztikokkal külföldön elköltött összeg. A külföldre utazó magyarok egyre tudatosabban használják a kártyájukat: sokkal kevesebb a készpénzfelvétel, miközben a bankkártyás fizetések átlagos összege külföldön akár másfél-kétszerese is lehet az itthoni átlagos vásárlási összegeknek.

A Pénzcentrum.hu összeállításából kiderül: a hétvégén beindultak a nyár eleji leárazások. A plázákban és a bevásárló utcákban gyakorlatilag minden bolt kirakatában ott díszeleg a hatalmas "SALE" felirat, a leleményes és gyors vásárlók akár 50-60 százalékos kedvezményt is kaphatnak. Az internetes portál úgy tudja: jövő héten tovább csökkenhetnek az árak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×