Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Kritikus a helyzet Edelényben

Kritikus a helyzet Edelényben. A Bódva folyó árad, és megállás nélkül zuhog az eső. Molnár Oszkár polgármester az InfoRádiónak elmondta, főként önkéntesekre lenne szükség a védekezésben, mert jelenleg a katonaságnál, a rendőrségnél és a tűzoltóságnál sincs bevethető alakulat Borsodban.

Nagy szükségünk lenne gumicsizmával, esőköpennyel rendelkező önkéntesekre - közölte az edelényi polgármester. Molnár Oszkár hozzátette: legalább kétszáz segítőt várnak, homokzsákból és homokból megfelelő mennyiség áll a rendelkezésükre.

A polgármester elmondta: habár kért katonai segítséget is, kiderült, hogy Borsodban nincsenek már bevethető alakulatok, csupán egy száz tagú csoport, de ők eddig dolgoztak, és most pihennek.

Molnár Oszkár úgy tájékoztatott: a Bódva vízszintje folyamatosan emelkedik, most a folyó hídjától délre dolgozik hatvan ember az árelhárításon, mert csupán egy sor homokzsák tartja az áradást.

Edelénynek kész kitelepítési terve van, a borsodi iskolát és a művelődési ház kész a befogadásra - mondta a polgármester, aki reméli, hogy a két és fél hetes megfeszített munka eredményeképpen nem kell senkinek elhagynia az otthonát.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×