Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Döntött a parkolásról a Fővárosi Közgyűlés

Újraszabályozta a parkolási rendeletet a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön, miután az Országgyűlés kedden törvényben már megadta az új szabályozás kereteit. A döntést a testületnek azért kellett mielőbb meghoznia, mert az Alkotmánybíróság megsemmisítette a korábbi szabályozást, és július 1-ig adott haladékot egy új jogszabály megalkotására.

A képviselők egyhangúlag, 62 igen szavazattal döntöttek a rendelet megalkotásáról.

Az előterjesztő Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes felhívta a képviselők figyelmét arra: felmerül az a jogi aggály, hogy a közgyűlés úgy alkot rendeletet, hogy a törvényi felhatalmazás ugyan megszületett, de még nem hirdették ki és nem lépett hatályba. Azonban - mint mondta - a főváros rendelete az Országgyűlés által megalkotott törvények, illetve módosítások hatálybalépésének napján lép hatályba.

Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a Fővárosi Közgyűlésnek a parkolással kapcsolatban mindenképpen rendeletet kell alkotnia, mivel a június 30-ig hátralévő, kevesebb, mint egy hónap alatt a kerületi önkormányzatoknak is saját rendeletet kell alkotniuk, valamint a parkolás-üzemeltetőknek is fel kell készülniük az átállásra.

Ikvai-Szabó Imre hangsúlyozta, hogy a rendelettervezetet szakpolitikusokkal, szakmai szervezetekkel, kerületekkel egyeztették. Mint mondta, egyetértettek abban, hogy Budapesten a parkolásnak egységesnek kell lennie, a parkolást az önkormányzat közfeladatának kell tekinteni, kizárólag önkormányzati közszolgáltatónak kell végeznie, a bevételeknek pedig az önkormányzatokhoz kell befolyniuk.

Ikvai-Szabó Imre előterjesztéséből kiderül: a rendeletből "kikerültek" azon szabályok, amelyeket a törvény már tartalmaz (például a várakozás megkezdésekor minimálisan fizetendő díj, vagy a pótdíj kiszabása és mértéke) és a korábbi hat helyett csak öt díjkategóriát tartalmaz.

A fővárosi rendeletben továbbra is a BKV-vonaljegy ára alapján számítják a várakozási övezetekben a parkolási díjakat.

A díjból kedvezményt kaphatnak a hibrid és az elektromos üzemű gépjárművek is, és a lakossági várakozási, illetve behajtási-várakozási hozzájárulás esetén nem kötelező, hogy a munkáltató legyen a gépjármű üzemben tartója, hanem elegendő, ha azt a munkáltató lízingeli vagy tartósan bérli.

Az áruszállítási, a közhasznú áruszállítási, a szervizszolgáltatási, az eseti és a sportszervezeti behajtási-várakozási hozzájárulás várakozási díja különösen indokolt esetben, egyedi elbírálás alapján korlátlanul csökkenthető, amelyről a városüzemeltetési és környezetgazdálkodási bizottság dönt. A rendvédelmi szervek és a Fővárosi Közterület-felügyelet behajtási és várakozási hozzájárulásának neve - változatlan feltételek mellett - városrendészeti behajtási-várakozási hozzájárulásra módosul.

Ikvai-Szabó Imre előterjesztőként "befogadta" Wintermantel Zsolt (Fidesz) módosító indítványát, amely szerint a kerületi önkormányzatok saját rendeletükben a várakozóhelyek tekintetében a fizetési időszak kezdetét reggel 8 óra helyett 8 óra 30 percben határozhatják meg.

A vitában Wintermantel Zsolt jelezte: mivel a fővárosban a parkolási díjakat a BKV-jegyárakhoz kötik, amennyiben ősszel a Fidesz nyeri az önkormányzati választást, csökkentik a BKV jegyárait, és így csökkentik a parkolási díjakat is. Horváth Csaba (MSZP) szerint "vajúdtak a hegyek és egeret szültek", több fontos elem kimaradt a törvényből.

Az Országgyűlés kedden módosította a közterületi parkolás jogi szabályait. A törvénymódosítások, amelyre az Alkotmánybíróság döntése miatt volt szükség, a 95-ös benzin átlagárához kötik a parkolási díjat, és rögzítik, hogy a várakozási díj és a pótdíj után késedelmi kamat nem követelhető.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×