Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Fidesz: nem nőnek a miniszteri fizetések, viszont több lesz a kormánytagok munkája

A Fidesz törvényjavaslata alapján nem emelkedik, és nem csökken az új kormány tagjainak fizetése - közölte az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményében Szijjártó Péter.

Hozzátette: A miniszteri fizetések tehát változatlanok maradnak, viszont - mivel az eddigi 16 helyett mindössze 8 miniszter lesz - a jövőben a kormánytagok kettő, egyes esetekben három korábbi miniszter munkáját végzik el egyedül.

Az MSZP-kormányok miniszterei sok esetben egyetlen fillér fizetést sem érdemeltek volna gyalázatos "teljesítményükért", az új kormányban azonban olyan emberek foglalnak helyet, akik teljesen mást és másképpen fognak tenni, felépítik a nemzeti együttműködés rendszerét."

Korábban Lendvai Ildikó távozó pártelnök sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra: a Fidesz által a kormányszerkezetről benyújtott törvényjavaslat része, hogy eltörölnék a Bajnai-kormány kezdeményezésére egy évvel ezelőtt elfogadott 15 százalékos miniszteri fizetéscsökkentést. Ez azt jelenti, hogy a tárcavezetők fizetése nagyjából kétszázezer forinttal, körülbelül 1,3 millió forintra megemelkedik.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Nehéz lenne még ezen a nyáron dönteni a Velencei-tó helyzetének rendezéséről, de lenne min változtatni – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója, aki szerint az is katasztrófa, ahogy sokszor hozzáállunk a helyzethez, miközben fel kellene készülni a tó vízállásának drasztikus változásaira.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.  

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×