Infostart.hu
eur:
385.14
usd:
331.83
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv

Pintér: A rend a fejlődés egyik záloga

A rendre szükség van, ez az egyik záloga a fejlődésnek - jelentette ki Pintér Sándor leendő belügyminiszter kedden, az észak-borsodi Ózdon, az Orbán Viktor által meghirdetett nemzeti konzultáció-sorozat első, közbiztonsággal foglalkozó állomásán.

Pintér Sándor úgy fogalmazott: ha a tisztes, jogkövető polgár érzi, hogy a családja, vagyona biztonságban van, akkor tud igazán a hivatásának, a munkájának élni, és a legjobb teljesítményt nyújtani. Ez pedig a saját, a család és az ország felemelkedését fogja szolgálni - tette hozzá.

Mint mondta, jelenleg az a tapasztalat, hogy az elmúlt években az ország néhány régiójában a félelem lett az úr, "baj van".

Szerinte nincs megfelelő közbiztonság, a tisztes állampolgárok vagyona, tulajdona és családja is sok esetben veszélyben van. Emellett nem érzik magukat biztonságban az idősek, veszélyben a közvagyon, és számos esetben a munka gyümölcsét nem azok élvezik, akik megdolgoznak érte - fejtette ki.

Úgy értékelte: az állam az ország sok térségében nem teljesíti kötelezettségét, nem tartja megfelelően fenn a közrendet, a közbiztonságot. A két végletet szemlélve - mutatott rá - a kisebb súlyú tulajdon elleni szabálysértések kérdése nincs rendezve, de a többszörösen visszaeső, életellenes bűncselekményeket elkövető személyek ellen sem találták még meg a megfelelő választ. Ez baj - mondta.

Hozzátette: ha az állam nem gyakorolja a főhatalmát, tönkremegy a közbiztonság, a hétköznapi életérzés; "kialakulhat egy maffiaszerű helyzet" és átveheti sok területen az irányítást. Ezt azonban nem lehet hagyni, "szembe akarunk nézni a bajjal", nem elfedni akarjuk azt, hanem felderíteni és megoldani - hangsúlyozta Pintér Sándor.

Beszédében kiemelte, hogy vissza kell adni az állampolgároknak a szubjektív biztonságot, biztonságérzetet. A Fidesz éppen ezért változtatni akar a jelenlegi helyzeten - folytatta, jelezve egyúttal, hogy a helyi gondokra azonban közösen könnyebben lehet megtalálni a választ.

Pintér Sándor kitért arra is, az ózdi eseményen sokan vannak jelen és számára ez azt igazolja, hogy szükség van a nemzeti konzultációkra. A térség lakossága elégedetlen a jelenlegi közbiztonsággal, de azt is bizonyítja a részvétel nagysága, hogy készek együttműködni, segíteni ennek javításában - mondta.

A nemzeti konzultáció-sorozat első rendezvényén a helyiek által Olvasónak nevezett művelődési központban Riz Gábor, a város és térsége áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője köszöntötte a több száz résztvevőt, köztük Orbán Viktor leendő miniszterelnököt, Pintér Sándor leendő belügyminisztert, a Fidesz országgyűlési képviselőit, rendőri vezetőket, polgármestereket. Jelen van Varga Mihály, a Miniszterelnökség majdani, államtitkári rangú vezetője is.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Miért csökkent az ESG-befektetések vonzereje? Jó célok, gyenge hozamok

Miért csökkent az ESG-befektetések vonzereje? Jó célok, gyenge hozamok

Január 7-én a Fehér Ház bejelentette, hogy az Egyesült Államok 66 nemzetközi szervezetből lép ki – és a hivatalos lista alapján legalább 18 közvetlenül klíma-, energia- vagy környezetpolitikai fókuszú (többek között IPCC, UNFCCC, IRENA, International Solar Alliance, UN-REDD, UN Water, UN Oceans). Ez a piac számára tipikusan „negatív narratívasokk”: nem azért, mert egyik napról a másikra eltűnne a fenntarthatóság relevanciája, hanem mert hirtelen megnő a szabályozási és átmeneti bizonytalanság, ami rövid távon átárazást és pozicionáltság-kiigazítást indíthat el. A tapasztalat – és a saját eredményeink logikája – szerint az ilyen, klímával kapcsolatos fókusz- és hangulatváltások idején könnyebben fordul át az ESG-sztori „kockázat/átmeneti költség” történetté, ami az ESG-részvények relatív teljesítményében is gyorsan nyomot hagyhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×